FÓKUSZBAN

Már több mint hatszáz vidékfejlesztési pályázatot jelentettek meg a Leader akciócsoportok

Már több mint hatszáz vidékfejlesztési pályázatot jelentettek meg a Leader akciócsoportok

Magyarországot 103 Leadar helyi akciócsoport fedi le, amelyek ...

Ezek a VP módosítások fontosabb elemei

Ezek a VP módosítások fontosabb elemei

A Vidékfejlesztési Program keretében társfinanszírozott ...

Fenntarthatóság

2017. december 06., szerda • 13:24

A szervezet gyulladással védekezik a szennyeződések ellen - Ezért is "Fűts okosan!"

Ma már nem ritka, hogy az agglomerációban és vidéken rosszabb a levegő, mint a nagyvárosokban, ennek oka a fűtés mellett az avarégetés, amely viszont kiváltható lenne komposztálással, illetve az országos zöldhulladék-szállítás igénybe vételével.

Száz kilogramm zöldhulladék elégetése során mintegy kilencvenmillió köbméternyi levegő szennyeződik, de legalább ennyire kockázatos a nyers fával vagy a hulladékkal történő fűtés. Magyarországon évente csaknem nyolcezer ember veszti életét valamilyen légszennyezettségből fakadó betegség miatt - ez azt jelenti, hogy többen halnak meg így, mint közlekedési balesetben – derült ki az M1 Kék bolygó című műsorából.

A Kárpát-medencében - fekvéséből adódóan - nagyon megül a levegő, nem tisztul úgy a téli időszakban, ahogyan egyébként. Ez az egyik oka annak, hogy télen a helytelen fűtés jobban szennyezi a levegőt, mint az autók. Emiatt - ahogy az elmúlt két évben - ismét felvilágosító kampányt hirdetett a Földművelésügyi Minisztérium, Fűts okosan! címmel.

„Az múlt évben a kampánnyal átléptük az ingerküszöböt, rengeteg visszaigazolást kaptunk. Nagyon sokan csatlakoztak hozzánk, és megsokszorozták az erőinket” – mondta el a Kék bolygóban V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár.

Az ország több részén általános a helytelen fűtési mód, amely miatt jelentősen romlik a levegő minősége, illetve elszaporodott az egyébként tiltott, hulladékkal való tüzelés is.

A kampány egyik fő célja mindezek visszaszorítása.

A légszennyezettség nem csak a tüdőt terheli meg: sok esetben szív- és érrendszeri betegségeket is előidézhet.

A szennyezett levegő a tüdőbe jutva gyulladást vált ki: a nagyon apró szennyezett részecskék akadálytalanul bejutnak a tüdő léghólyagocskáiba, ahonnan – mint idegen anyagot – a szervezet megpróbálja eltakarítani. Ez az eltakarítási folyamat jár gyulladással – mondta el a Kék bolygóban Müller Veronika tüdőgyógyász, pulmonológus. Az orvos kiemelte, hogy ez ellen nem nagyon lehet védekezni, hiszen levegőt venni kell – legfeljebb annyit tehetünk, ha magas a légszennyezettség, akkor ne, avagy zárt térben végezzünk olyan tevékenységet, ami nagyobb légcserével jár (ilyen például a sportolás).

Spórolhatunk is a fűtésen 
Ha tehetjük, fűtsünk pellettel, fabrikettel vagy keményfával, és persze a gáz és a távfűtés is környezetbarát választás. „Ezzel nemcsak magát a tüzelőberendezést kíméljük meg, hanem húsz-harminc százalékot spórolunk is a fűtésen. Tehát időben kell gondoskodni a tüzelőről, és mindenki jól jár” – foglalta össze V. Németh Zsolt államtitkár.

Égető problémáról beszélünk, amikor a légszennyezésről folytatunk eszmecserét. Bár nem új keletű, mégis sürgető a probléma – mondta V. Németh Zsolt a Környezetebarát fatüzelés című konferencián 2017. december 5-én a Herman Ottó Konferencia Központban. 

fotó:hermanottointezet.hu

Korábban az ivóvíz minősége, vagy a szennyvíz hálózat kiépítettsége volt a legfontosabb téma a WHO-nál, manapság viszont már a légszennyezés problémája kapja a nagyobb hangsúlyt a világszervezetnél. Az államtitkár hozzátette: a rendszerváltás óta javult a levegő minősége. Akkoriban főleg az ipar és a gépjárművek károsanyag-kibocsátása okozta a gondot, mára azonban ez megváltozott: a lakossági tüzelés jelenti a fő problémát. Ezen a területen – az eddigiektől eltérően – a lakosság teheti a legtöbbet, a környezetszennyezés visszaszorításának érdekében.

A lakossági tüzelés okolható a mai negatív légszennyezettségi adatokért, főleg a PM2,5 és a PM10 kibocsátás miatt. Meghaladottá vált az a nézet, amely szerint a városban rossz a levegő, a falun viszont jó. Ennek az ellenkezője igaz, főként a fűtési szezonban. Korábban az emberek nem fűtöttek hulladékkal, ez a rossz gyakorlat csak az elmúlt időszakban terjedt el. 

Orbán Hunor előadásában kifejtette, hogy a PM10 kibocsátás 2013-as felmérése szerint Magyarország az alsó régióban található, ezért az Európai Unió kötelezettségszegési eljárást indított több ország ellen, köztünk hazánk ellen is. A PM10 Csökkentési Programot a tisztább levegőért indította a Magyar Kormány 2011-ben – a fő súlypontjai a közlekedést, az ipart, valamint a lakosságot érinti. 160 milliárd forintot költött a kormány eddig erre a programra. A Földművelésügyi Minisztérium Környezetmegőrzési Főosztályának főosztályvezető-helyettese elmondta: a „Fűts okosan!” kampánnyal a lakossági szektor szemléletformálására nyílik lehetőség. A megfelelő fűtési módszer és a tüzelőanyag választás kiemelt fontosságú a PM10 csökkentésének érdekében. A PM10 kibocsátás 67 százaléka háztartásokból származik. 

Páldy Anna az Országos Környezetegészségügyi Intézet szaktanácsadója előadásában a légszennyezés egészségügyi kockázataira és hatásaira fókuszált. Elmondta, hogy a felnőtt magyar lakosság életesélyeit kimutathatóan 6-18 hónappal csökkenti a károsanyag-kibocsátás. A 2010-es adatok szerint a kisiskolások 30 százalékánál lépett fel krónikus tüdőprobléma, azoknál, akik a leginkább szennyezett levegőjű országrészeken élnek. A nem megfelelően működtetett, vagy karbantartott tüzelőberendezések hatalmas egészségügyi kockázatot rejtenek. Emellett felhívta a figyelmet a PM10 és a PM2,5 rákkeltő hatására is. Hozzátette: a műanyagok égetése során sok káros és szintén rákkeltő anyag kerül a levegőbe. A súlyosan légszennyezett területeken kutatásokkal bizonyították, hogy a gyermekek idegrendszeri, felfogóképességbeli, tanulási nehézségeinek és problémáinak egyik kiváltó oka a magas légszennyezettségben rejlik.

Béres András, a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. szakmai ügyvezető helyettese előadása a komposztálás gyakorlati oldalát mutatta be. Az interaktív, újszerű előadáson a közönség mobiltelefonjaink segítségével hozzászólhattak, és szavazhattak az előadó által feltett kérdésekre. Ezzel innovatív módon mutatta be a háztartási hulladékok feldolgozását a mindennapi életben.

agrotrend.hu / hirado.huHerman Ottó Intézet Nonprofit Kft.

Árutőzsde

Árfolyam-figyelő

    

Nyersanyag-figyelő

Kőolaj-figyelő

Géppiac

Agrárállások

Közösség

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
A feliratkozás gombra kattintva elfogadja az Adatvédelmi nyilatkozatot.