Fenntarthatóság

Innováció

Az állami erdőgazdaságok nyereséget hoztak

Árbevételüknél erőteljesebben emelkedett az agrártárca vagyonkezelésébe tartozó huszonkét állami erdészeti társaság adózott eredménye tavaly.

A Zalaerdő Zrt., a Nyírerdő Zrt. és a Sefag Zrt. volt 2016-ban a három legnagyobb eredményt elérő állami erdészet a Földművelésügyi Minisztérium (FM) által felügyelt erdőgazdaságok közül. A három cég együtt a huszonkét erdőtársaság adózott eredményének 47 százalékát hozta össze, miközben árbevételük csupán az összes 24 százalékát tette ki.

Az agrártárca 2014 júliusa óta gyakorolja a tulajdonosi jogokat huszonkét állami erdészeti társaság felett. E társaságok összesen 1,083 millió hektáron gazdálkodnak, melyből 956 ezer hektár az erdőművelési ágba tartozik. Ez az összesen 1,156 millió hektár állami tulajdonú erdő 83,4 százaléka.

Az FM több stratégiai célt is meghatározott a vagyonkezelésében lévő erdészeti cégeknek. Ilyen például az ökológiai értékük és a stabilitásuk, valamint a maximális hozamtermelő képességük folyamatos fenntartása és gyarapítása, a fenntartható erdőgazdálkodás megteremtése – közölte az agrártárca a Világgazdaság érdeklődésére. Az FM hangsúlyozta, hogy a fakitermelést az üzemtervek maximális betartása mellett folytatják, illetve hogy a társaságok gazdálkodásuk során kiemelt figyelmet fordítanak a természet- és környezetvédelmi feladatok ellátására.

Az erdőgazdaságok számára előírt fontos stratégiai célnak nevezte az agrártárca a vidéki foglalkoztatást. A társaságok 5700 munkavállalót alkalmaznak, a vállalkozási tevékenység keretében foglalkoztatottakkal együtt pedig körülbelül 40 ezer fő megélhetését biztosítják. Részt vesznek a közfoglalkoztatási programokban, ami évente több ezer munkanélkülinek biztosít munkavégzési lehetőséget.

fotó:Pixabay

Stratégiai cél az erdők közjóléti tevékenységének erősítése és a turisztikai beruházások megvalósítása. Ezekre az FM szerint a társaságok jelentős összegeket fordítanak, elsősorban saját forrásból, tulajdonosi tőkeemelésből, illetve pályázatokból. Példaként az Országos Kékkör teljes vonalának megújításában való részvételt, a különböző kiállításokat és eseményeket, valamint az erdei turizmus népszerűsítését említette meg a tárca. Ezenfelül az állami erdészetek a szociális célú tüzelőanyag-pályázati programban is részt vesznek.

Az FM szerint az erdőtörvény módosítása miatt az állami erdészetek gazdálkodási lehetőségei lényegében nem változnak. Továbbra is kiemelt feladat lesz az állami tulajdonú erdők védelmi – ideértve egyebek mellett a természet-, talaj- és vízvédelem mellett a honvédelmet is – és közjóléti funkcióinak, illetve szolgáltatásainak megfelelő biztosítása. A tárca ugyanakkor az erdőgazdálkodás kiszámíthatóságának növekedésére és költségcsökkenésre is számít, ami – miként a küldött válaszukban fogalmaztak – a hatékony természetvédelmi eszközök alkalmazásának eredménye lehet. A felszabaduló forrás pedig a védelmi és a közjóléti funkciók ellátására fordítható.

Az FM ugyanakkor a Világgazdaság kérdésére sem közölte, milyen konkrét eredménytervet írt elő erdőgazdaságai számára, csupán annyit, hogy az üzleti tervek elfogadásakor „szakszerű, fenntartható, az erdő hármas funkcióját szem előtt tartó és eredményes erdőgazdálkodást vár el”.

agrotrend.hu / vg.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook