Fenntarthatóság

Innováció

Évente több mint 600 millió forint támogatás a magyar vadgazdálkodásnak

Az Országos Magyar Vadászkamara elnöksége szeptember 28-i ülésén elfogadta a vadászatra jogosultak vadgazdálkodási tevékenységének fejlesztését támogató Országos Vadgazdálkodási Alap működési szabályait és a 2017. évi pályázati felhívást.

Az alap működési rendszerét, szabályait a kamara országos Vadvédelmi és Vadgazdálkodási Bizottsága dolgozta ki, a megyei Bizottságokkal és külső pályázati szakértővel is egyeztetve. Az elnökségi ülésen elfogadottak értelmében a pályázati anyagokat az OMVK megyei Területi Szervezeteihez kell benyújtani, ahol a vadgazdálkodási bizottságok értékelik azokat, majd a megyei vezetőség által támogatott pályázatok az országos központba kerülnek.

A vadgazdálkodók az idei évben november 30-ig adhatják be pályázataikat.

Az országos vadgazdálkodási bizottság véleményezi és rangsorolja az anyagokat, majd az országos Elnökség dönt a támogatásról. A támogatás előfinanszírozott és vissza nem térítendő.

A 2017-ben benyújtott pályázatok elbírálása 2018. január 31-éig történik meg, a pénzösszegeket 2018. március 31-éig folyósítja a kamara.

A következő vadászati évben az alapból támogatott főbb célok:

  • élőhelyfejlesztés,
  • a vadászterület vízellátásának javítása,
  • ragadozógyérítés
  • és az apróvadállomány fejlesztése.

A pályázatok elbírálása során előnyt jelent az előírt minimális 30%-ot meghaladó önerő vállalása, a konzorciumi formában benyújtott pályázat, valamint a komplex, több célterületet érintő fejlesztés vállalása. A nyertes, de az adott évben forráshiány miatt elutasított pályázatok – amennyiben a pályázó pályázatát továbbra is fenntartja – a következő évben automatikusan támogatást nyernek.

Az alap létrehozását az OMVK többletforrásai tették lehetővé. Ezek révén az érdekképviselet a vadgazdálkodók számára évente összesen több mint 600 millió forintos támogatást biztosít.

Részletes információ az Országos Vadgazdálkodási Alapról és a kapcsolódó dokumentumok itt elérhetőek.

agrotrend.hu / OMVK

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook