Fenntarthatóság

Innováció

Folytatódnak a nyári pontytelepítések a Balatonnál

Tároló tóban várta a telepítést az a több mint 50 mázsa ponty, amelyet a héten fogtak meg a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. munkatársai az irmapusztai tógazdaságban. A nyári telepítések célja elsősorban az, hogy a Balaton azon részeire juttassanak halat, ahol a horgászfogások kedvezőtlenebbek ebben az időszakban.

A fogható méretű pontyokat pár napra fogyókúrára fogták és levegőztetővel, valamint bőséges vízátfolyással látták el őket. A takarmányt a kihelyezés előtti napokban azért kell megvonni tőlük, mert üres bélcsatornával kevésbé viseli meg őket az szállítás és a telepítéssel járó stressz.

A most Balatonba kerülő pontyok kondíciója kiváló, élmény lesz őket fárasztani.

A haltelepítésekre pénteken a délelőtti órákban kerül majd sor Balatonkenesén és Alsóörsön a helyi horgász egyesületek tanyáinál.

A nyári telepítések célja elsősorban az, hogy a Balaton azon részeire juttassanak halat, ahol a horgászfogások kedvezőtlenebbek ebben az időszakban.

A telepítések – mint mindig – ezúttal is nyilvánosak.

Július 14-én 1585 kg háromnyaras, fogható méretű pontyot telepítettek a Balatonba. A révfülöpi mólóról végezték a haltelepítést, amelyre sok helyi horgász és járókelő is kíváncsi volt.  

A Társaság éves pontytelepítési kötelezettsége 300 tonna. Tavasszal 65 tonna került a Balatonba, nagyrészt a nyugati medencében. A helyszínek kiválasztásakor törekednek arra, hogy az év során a Balaton mindhárom medencéjébe azonos arányban kerüljön ponty.

agrotrend.hu / balatonihal.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook