Fenntarthatóság

Innováció

Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot fenntartása – módosítások a feltételekben

Módosultak egyes fogalmak, pontosítottak a vetésváltás tekintetében, nitrátérzékeny területeken egy hónapnál több idő állhat rendelkezésre a trágya kijuttatására.

2018. március 30-án hatályba lépett az egységes területalapú támogatások és egyes vidékfejlesztési támogatások igényléséhez teljesítendő „Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot” (HMKÁ) fenntartásához szükséges feltételrendszer, valamint az állatok állategységre való átváltási arányának meghatározásáról szóló 50/2008. (IV. 24.) FVM rendelet módosítása.

A legfontosabb változások lényegét az alábbiakban foglalták össze.

Módosultak egyes fogalmak, miszerint: 

  • a fa- és bokorcsoport: a MePAR meghatározott és feltüntetett, 100 négyzetméternél nagyobb, legfeljebb 5000 négyzetméter, jellemzően nem vonalas kiterjedéssel rendelkező, legalább 50%-ban fás szárú növényekkel borított terület, amely legalább 20%-ban, gyep felszínborítással is történő érintkezés esetén pedig legalább 50%-ban szántóval van körülvéve,
  • kis kiterjedésű tó: a MePAR-ban meghatározott és feltüntetett, 100 négyzetméternél nagyobb, de legfeljebb 5000 négyzetméter nagyságú, szántóval körülvett, mezőgazdaságilag időszakosan sem hasznosított vagy nyílt vízfelülettel és maximum 10 méter széles part menti vegetációval szegélyezett vagy legalább időszakosan vízjárta, de a száraz időszakokban is állandó, a vizes élőhelyekre jellemző növényzettel borított, mélyebb fekvésű terület,

Pontosították a vetésváltás tekintetében, hogy a másodvetés hiányában nem megengedett

  •  a tökre oltott dinnye két évig történő termesztése esetén a dinnye termesztése, illetve
  •  három évig történő kukorica termesztésekor nem lehetséges a 4. évben a vetőmagcélú hibridkukorica termesztése, illetve 4 évig történő vetőmagcélú hibridkukorica termesztését követően nem mehet a területre kukorica.

fotó: Pixabay

Fontos változás azonban, hogy a talaj fedésére, takarására vonatkozó egyik lehetőség a tarló fenntartására vonatkozó előírás az alábbiak szerint módosul a kamarai kérésnek is megfelelően. Ezáltal

a nitrátérzékeny területen gazdálkodók számára már nem csak egy hónap áll rendelkezésre a trágya kijuttatására, ha a munkálatok környezetkímélő módon a szintvonalakkal párhuzamosan végzik el.

Minimális talajborításra vonatkozó előírások:

  •  a tarló szeptember 30-ig történő megőrzésével vagy legfeljebb sekély tarlóhántás és ápolás, illetve középmély vagy mély talajlazítás elvégzésével, valamint a tarló gyommentes állapotban tartásával, továbbá a nitrátérzékeny területeken előforduló tavaszi vetésű kultúrák esetében szeptember 1-től elvégezhetőek szintvonalakkal párhuzamosan a talajelőkészítő munkák, tekintve hogy e területeken a trágya kijuttatása és bedolgozása csak október 31-ig engedélyezett.

agrotrend.hu / NAK

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook