Fenntarthatóság

Innováció

Hernyóinvázió jön a fagykár után? A lepkék lárvái nagy riadalmat keltettek a Pilisben

Az egy hónappal ezelőtti hóesés és fagy nagyon komoly károkat okozott a Budapest környéki erdőkben, amelyeket a Pilisi Parkerdő Zrt. munkatársai a mai napig csak részben tudtak helyreállítani. A térségben ráadásul egy új pókhálósmoly-faj is felütötte a fejét. A szakértők igyekeznek megnyugtatni a kedélyeket, mondván, nincs ok az aggodalomra, mert a lepkék csak néhány növényen élnek meg.

Tömegesen észleltek hernyóinváziót az utóbbi hetekben a Pilis egyes területein, ám több lepkész is megerősítette, hogy nem szövőlepke, hanem egy pókhálósmoly-faj egyedei jelentek meg. Emiatt továbbfertőzéstől nem kell tartani, és két-három héten belül a lepkék kikelésével a probléma megszűnik. A Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatalának levelében az áll: legnagyobb valószínűséggel pókhálós kecskerágómolyról van szó. – Bár a hernyók jelen stádiumában már megkésett lenne bármiféle védekezés (leszámítva a hernyófészkek megsemmisítését), jó hír, hogy

a rovar nem fog áttelepedni más fákra, és mivel a faj csak egynemzedékes, az év folyamán újabb károsítás nem várható

– fogalmaztak a levélben.

Lomniczi Gergely, a Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője a Magyar Időknek elmondta: az erdőgazdaságban is tudnak a hernyókról, de szerintük sincs fertőzésveszély. 4-5 évente tavasszal nagyobb létszámban jelenik meg ez a pókhálószerű „fészket” építő, elsősorban bokrokra települő hernyó, de

nincs szükség óvintézkedésekre, hiszen mindössze néhány növényen – leginkább kecskerágó- és bengefajokon – telepszik meg, más tápnövényt nem fogyaszt.

Lomniczi úgy fogalmazott: csak szélsőséges esetekben avatkoznak be, az említett esetben azonban nem olyan mértékű a veszély vagy a lehetséges kár, hogy erre szükség lenne. Hozzátette, hogy az erdők állapotának nyomon követése folyamatos: erre szolgál a negyedévente készülő erdővédelmi jelzőlap, amely az erdőgazdálkodók napi megfigyeléseit összesíti.

fotó: Europress, AFP

Az erdővédelmi monitoringrendszer része egy mintaponthálózat is: visszatérően mindig ugyanazon a helyen vizsgálják meg az erdő állapotát, hogy lássák a változásokat, illetve a potenciális veszélyeket.

Az erdőkre azonban nemcsak a hernyók és más kártevők jelentenek fenyegetést, hanem a váratlan, extrém időjárási jelenségek is, mint amilyen az áprilisi havazás és fagy volt.

A Pilisi Parkerdő Zrt. közleménye szerint április 19-én nagy mennyiségű csapadék, a magasabban fekvő területeken pedig hó és jégdara zúdult az erdőkre. A frissen kilombosodott fák levelei és hajtásai megsínylették a fagyot, az ágak nem bírták a hó súlyát, és eltörtek. A 300-400 méter feletti területeken a hó megmaradt, és még a következő napokban is hideg és további csapadék következett. A Pilisi Parkerdő Zrt. által kezelt 65 ezer hektáros terület mintegy negyedét, 15 800 hektárt érintett az áprilisi tél, az érintett erdőterületek kétharmada természetvédelmi terület.

A kár felmérése még tart, eddig 25 millió forintos nagyságrendűre becsülik – mondta Mészáros Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt. kommunikációs előadója. Hozzátette: néhány héten belül fogják tudni a pontos összeget. A legnagyobb kiadást az jelenti, hogy a szakembereknek több mint 150 hektárnyi erdőterületen kell közvetlen beavatkozással helyreállítási munkákat végezniük: 1300 köbméter összetört faanyagot takarítanak el, valamint 250 kilométernyi erdészeti és turistautat tisztítanak meg. Utóbbi már megtörtént, a turistautak, köztük a Rám-szakadék is, újra járhatók – hangsúlyozta Mészáros.

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az egész országot ért áprilisi fagyról elmondta: csaknem hetvenezer hektáron pusztított a jég, a hó, a fagy, a kár mértéke az előzetes becslések szerint körülbelül egymilliárd forint. A tárcavezető hozzátette: az erdőállományt elsősorban az Északi-középhegységben és a Bakonyban viselte meg a szokatlan hideg. A helyenként méteres hó miatt fák dőltek ki, a lombok a hatalmas súly alatt letörtek, ami jó néhány korán költő madárfaj élőhelyein is jelentős gondot okozott. Emellett a kár erdei és turistautakat is érintett mintegy 2800 kilométer hosszan, valamint turisztikai létesítmények, erdei pihenők rongálódtak meg. A közvetlen kár mértéke százmillió forintos nagyságrendet érhet el.

agrotrend.hu / magyaridok.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook