Fenntarthatóság

Innováció

Hét év alatt 16 milliárd jutott a hazai nemzeti parkok és erdészetek fejlesztésére

2010 óta összesen 16 milliárd forintot fordított a kormány az erdészetek és nemzeti parkok turisztikai fejlesztésére.

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a sajtótájékoztatón kiemelte: a kormánynak fontos egy zöldebb és környezettudatosabb Magyarország megteremtése a védett természeti értékek megóvásával.

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) a Magyar Természetjáró Szövetség partnereként vett részt az Országos Kékkör vonalának megújításában, illetve a Prédikálószék kilátó létesítésében.

Hozzátette, egyre többen kíváncsiak a nemzeti parkok ökoturisztikai szolgáltatásaira is, a regisztrált látogatók száma 2016-ban már megközelítette az 1,6 milliót, amely 75 százalékos növekedés a 10 évvel ezelőttihez képest.

Révész Máriusz kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos ismertette: 2010 óta 73 új erdei turista-, vadász- és kulcsosház létesült vagy újult meg. Emellett 107 erdei iskola, 51 látogatóközpont épült vagy újult meg, és 9 barlangban sikerült fejlesztéseket végrehajtani. Keresett turisztikai attrakciónak számítanak a kilátók, 2010 óta 14 erdei kilátót építettek és 7-et újítottak fel – tette hozzá.

Hangsúlyozta, a kormány elkötelezett az aktív kikapcsolódás, a turisztika fejlesztése és népszerűsítése mellett, a kisvasutak fejlesztésére 10 milliárd forintot fordítanak a következő két évben. A tervek szerint megújul többek között a Lillafüredi, a Királyréti és a Mátrai kisvasút. Ezen kívül több turisztikai attrakciót fejlesztenek, például sípályát, kilátókat, amely a környékbeli települések idegenforgalma és szálláshelyei számára gazdaságilag is kedvező – emelte ki.

Pádárné Török Éva, az FM nemzeti parki és tájvédelmi főosztályának osztályvezetője kifejtette: a Nemzeti Park Igazgatóságok (NPI) a 2014-2020-as időszakban a Környezeti és energiahatékonysági operatív programban (Kehop) 8, a Versenyképes Közép-Magyarország operatív programban (Vekop) 3, a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) pedig 4 ökoturisztikai fejlesztés valósul meg 8 milliárd forint értékben. Létrehozzák a többi között a Dunakanyar Látogatóközpontot, a Kis-Balaton Látogatóközpontot, a Szeleta Park Látogatóközpontot és tovább fejlesztik a Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatparkot – sorolta.

Az agrártárca az elmúlt évben 1,35 milliárd forintot adott az állami erdőgazdaságok közjóléti beruházásaira, idén ugyanerre további 612,5 millió forint áll rendelkezésre.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés