Fenntarthatóság

Innováció

Így igyekeznek orvosolni az ökoszisztémákon ejtett csorbát

A világ talán két legnagyobb erdőtelepítési programja veszi kezdetét két országban. Óriási erdőtelepítéssel válnak karbonsemlegessé.

Brazília és Új-Zéland több száz millió fát ültetnek az elkövetkezõ néhány évben, hogy teljesíteni tudják a párizsi klímaegyezményben foglalt emissziócsökkentési vállalásaikat – írja a Piac és Profit.

Amikor Dilma Rousseff hatalomra jutott Brazíliában, részben azzal töltötte elnöki mandátuma elsõ 19 hónapját, hogy eltörölt egy sor olyan szabályt, rendeletet, melyek megvédték az esõerdõt. Az azóta már egy korrupciós botrányba belebukott politikus asszony hatalma csúcsán olyan elnöki határozatot léptetett életbe, mely hét lápvidéktõl vette el a természetvédelmi övezet státuszt, hogy vízerõmûvek épülhessenek ott.

Tulajdonképpen a befektetõknek és az iparnak kedvezett, megnyitva az utat az amazonsai beruházások, ingatlan- és agrárfejlesztések elõtt, valamint a bányászok és mezõgazdák letelepedését könnyítette meg. Ami szintén építkezéssel jár. A brazil kormány most igyekszik orvosolni az ökoszisztémákon ejtett csorbát.

Az amazonasi esõerdõben 73 millió fa ültetésével megpróbálják pótolni a kipusztított fás területeket 2023-ig.

A hat éven át tartó, több millió dollárt felemésztõ projektet a Conservation International kivitelezi. Az erdõsítést 30 000 hektárnyi területen végzik el, ami 30 000 focipálya nagyságának felel meg.

A World Economic Forum cikke szerint a programban részt vesz a Brazil Környezetvédelmi Minisztérium, a Global Environment Facility, a Világbank, a Brazilian Biodiversity Fund, valamint a Rock in Rio környezetvédelmi részlege, az Amazonia Live.

A kormány azért kötelezte el magát az erdõsítés mellett, mert az ország csak így tudja teljesíteni a párizsi klímaegyezményben vállalt mértékû üvegházgázkibocsátás-mérséklést: karbonkönyvelésében tehát a széndioxid-elszívást is erõsíteni kell. Nyilvánvalóan fák telepítésével, melyek megkötik a levegõben lévõ CO2-t.

A program nem áll meg 2023-ban,

2030-ra a tervek szerint 12 millió hektárt erdõsítenének.

Az amazonasi esõerdõ a Föld tüdeje. Ez a legnagyobb esõerdõ a világon, lakossága nagyjából 25 millió. A biodiverzitás olyan gazdag itt, hogy botanikusok és biológusok folyton új növényfajtákat fedeznek fel. Csak 2014-2015-ben 381 eddig ismeretlen fajtát találtak.

Az erdõsítést a “muvuca” módszerrel végzik, ami annyit tesz, “sok ember kis helyen”.

Minden négyzetméteren 200 õshonos fafajta magvait szórják szét, hogy a természetes kiválasztódás révén szökkenjen szárba a gyõztes fa.

A Fast Company egy 2014-es cikkében azt írta, az ENSZ Mezõgazdasági és Élelmezésügyi Szervezete (FAO) szerint ez a módszer 90 százalékkal eredményesebb, mint más erdõtelepítési eljárások.

Új-Zéland még többet ültet

Amint az az Associated Press tudósításából kiderült, az ország újonnan megválasztott kormánya elhatározta, hogy 100 millió fát ültet. Mindezt évente! Az új államfõ, a 37 éves Jacinda Ardern azt vette a fejébe, hogy évente megduplázza ezt a mennyiséget. Vagyis exponenciálisan fog nõni az elültetett fák mennyisége. Ardern szerint ez „abszolút megvalósítható”.

agrotrend.hu / piacesprofit.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook