Fenntarthatóság

Innováció

Moltól vásárolt zöldáramra állt át az Aldi

Idén januártól az Aldi Magyarország összes üzletének, logisztikai, és ügyviteli központjának áramigényét, évi 40-50 ezer megawattórát (MWh) a Mol Nyrt-től vásárolt zöldáramból biztosítja – közölte az áruházlánc és az energiaipari vállalat az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint az Aldi a Mol első olyan áramkereskedelmi ügyfele, amelynek kizárólag zöldáramot,  megújuló energiaforrásokból, például mezőgazdasági hulladékból, biomasszából vagy napenergiából előállított energiát biztosít.

 A zöldáramnak felára van, így az Aldi többet fizet, mintha hagyományos áramot vásárolt volna. A vállalat erre befektetésként tekint, amely a cég hosszú távú stratégiájának része, a zöldáram beszerzését a jövőben is tervezi – írták az MTI érdeklődésére.

A két társaság együttműködésével így az áruházlánc – a tavalyi éves villamosenergia-fogyasztása alapján – nagyságrendileg 12 ezer tonnával mérsékli szén-dioxid- kibocsátását.

 A Mol csoport 2010 óta rendelkezik villamosenergia-kereskedelmi engedéllyel. Ennek révén saját villamosenergia igényén – például a saját töltőállomás hálózatán, üzemein – túl egyéb nagyfogyasztókat is ellát –  áll a közleményben.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook