Fenntarthatóság

Innováció

Nem pusztán önmagáért való a genetikai erőforrásaink védelme

A géngyűjtemények biztosítják a tartamos és fenntartható erdőgazdálkodás biológiai alapjait. Az ártéri erdők őshonos fafajainak génmegőrzése témában a Gemenc Zrt. és a NÉBIH közös fajtabemutató szakmai napot tartott.

A megváltozott környezeti feltételek mellett az erdőgazdálkodás és a természetvédelem céljainak összehangolása a génmegőrzés és a növénynemesítés tekintetében fontos szakmai feladat – emelte ki Ugron Ákos Gábor, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) állami földekért felelős helyettes államtitkára Tolnaszigeten, a Gemenc Zrt. és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) közös fajtabemutatóján.

fotó: Baricz Árpád, Gemenc Zrt.

„Innovációs tapasztalatok az ártéri erdők őshonos fafajainak génmegőrzésében, szaporítóanyag-gazdálkodásában, valamint a nemesített fajták hasznosításában” elnevezésű rendezvényen a nyár és a fűz fafajok génmegőrzési eredményeinek hasznosítását mutatták be az erdőgazdálkodás és a növénynemesítés terén.

A gemenci térségben előforduló fekete nyár és fehér fűz állományok genetikai erőforrásaink védelme és megőrzése nem önmagáért való, hiszen ezek a géngyűjtemények biztosítják a tartamos és fenntartható erdőgazdálkodás biológiai alapjait – mondta Ugron Ákos Gábor. Hozzátette:

a gazdálkodói és a természetvédelmi érdekek összehangolásának szemléletes példája az, ahogy a védett gemenci területeken az erdőgazdaság a helyi származású szaporítóanyagokat használja fel az erdősítéseknél.

Csonka Tibor, a Gemenc Zrt. vezérigazgatója köszöntőjében elmondta, hogy azért is fontos az ilyen a szakmai nap, hiszen így többek között gyakorlati példák segítségével is be tudják mutatni, hogy a lecsökkent talajvízszint és a folyószabályozás miatt jelentősen megváltozott adottságok, valamint a klímaváltozás szélsőséges jelenségei – extrém árhullámok, aszályos periódusok – kölcsönhatásában milyen erdőgazdálkodási tapasztalatokra tettek szert.

A magyar mezőgazdaság és erdőgazdálkodás számára a biológiai alapok jelentik a termesztés biztonságát.

A magas színvonalú növénytermesztés alapját jelentő genetikai anyagok megőrzése, a növényfajták állami elismerése, a megfelelő minőségű vetőmag, vegetatív szaporító-alapanyag, illetve ültetési anyag előállítása és felhasználása, valamint a korszerű fajtahasználat alapvető nemzetgazdasági érdek

– hangsúlyozta dr. Bordács Sándor a NÉBIH osztályvezetője.

A génmegőrzési és szelekciós nemesítési programok eredményeként létrejött fekete nyár, fehér fűz géngyűjteményeket és szaporítóanyag-forrásokat a szakmai napon a NÉBIH munkatársai mutatták be. Az előadások során elhangzott, hogy a legjelentősebb eredményeket a fekete nyár esetében sikerült elérni.

fotó: Baricz Árpád, Gemenc Zrt.

Hazánk jelentős előfordulási területein az 1990-es évek közepétől elkezdett térképezési és szelekciós munka következtében nemzetközi szinten is jegyzett eredmények születtek a populációk genetikai változatosságának felmérésében, illetve ezekre alapozva az élőhelytől távoli génmegőrzésben (géngyűjtemények, génbankok) és a gyakorlati hasznosításban.

A génbanki anyagok segítségével sikerült emelni a szaporítóanyag-gazdálkodásban a magasabb genetikai értékű anyagok arányát. Anyatelepek és magtermesztő ültetvények létesültek, amelyek széles genetikai spektrumot kínálnak a szaporítóanyagot felhasználó erdőgazdálkodóknak.

fotó: Baricz Árpád, Gemenc Zrt.

A program további részében az ártéri erdőtársulások őshonos fafajaival (fekete nyár, fehér fűz, fehér nyár) folytatott gazdálkodás tapasztalatairól számoltak be a Gemenc Zrt. szakemberei.

Többek között bemutatták a közel 20 éve elkezdett fekete nyár „visszatelepítési” program eredményeit.

A gemenci fekete nyár és a fehér fűz példája is mutatja azt, ahogy a globális, valamint a nemzeti stratégiai elvek a helyi viszonyokhoz alakítva, a helyi szaktudást felhasználva sikeresen meg tudnak valósulni.

Az erdészeti bemutatót a NÉBIH 125 éves jubileumi fajtabemutató programsorozatának részeként rendezték meg. Az idei rendezvénysorozattal emlékeznek arra, hogy 1892-ben a Magyaróvári Országos Növénytermelési Kísérleti Állomáson vette kezdetét Magyarországon a növény fajtakísérleti tevékenység. Célja az ártéri erdőgazdálkodásban alkalmazott génmegőrzési, fajtafenntartási és szaporítóanyag-gazdálkodási módszerek megismertetése volt.

agrotrend.hu / Gemenc Zrt.NÉBIH

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés