Fenntarthatóság

Innováció

Sikeresen zárult a második génmegőrzési stratégia társadalmi egyeztetése

A génmegőrzési stratégia kiterjed az élelmezési és mezőgazdasági célú növényi- és állati genetikai erőforrásokra, kiemelten a védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajtákra, valamint a magyar ebfajtákra is.

Magyarország Kormánya a Kárpát-medencében elérhető genetikai erőforrásaink felkutatását, begyűjtését, megőrzését, fenntartását és felhasználását fontos és halasztást nem tűrő feladatának tartja – hangsúlyozta Zsigó Róbert a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára a Kiskunsági Nemzeti Parkban megrendezett génmegőrzési stratégia szakmai és társadalmi egyeztetési fórumán.

Az agrártárca közleménye szerint az államtitkár elmondta: március végén Fazekas Sándor miniszter úr elfogadta a teljes génmegőrzési vertikumra kiterjedő génmegőrzési stratégia tervezetét, így eljött az ideje az ebben megfogalmazott célok, feladatok és eszközök szélesebb társadalmi és szakmai bemutatására és megvitatására.

A genetikai sokféleség megőrzése mezőgazdaságunk fenntartható fejlődésének egyik kulcskérdése lesz a jövőben. Ennek egyetlen hatékony és biztos eszköze a genetikai erőforrások megőrzése és hasznosítása

– tette hozzá.

Zsigó Róbert kijelentette: a GMO-mentes mezőgazdaság alapja ma is a Tápiószelén őrzött több mint 50 ezer fajta. Itt is fontos feladat lesz a továbbiakban a gyűjtemények fejlesztése, és ezzel együtt az alapfeladatok bővítése. 

fotó:Pixabay

Az államtitkár kitért rá: hazánkban jelenleg 35 védett őshonos, valamint 2 veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajtát tartunk nyilván.

Több tájfajta génmentése, génbanki állományainak kialakítása folyamatban van. Ezen fajtáknak az eredeti állapotukban történő megőrzése nemzeti érdek és állami feladat.

Az államtitkár leszögezte: a céltudatos és szakszerű tenyésztési munka és génmegőrző tevékenység, valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtható támogatásoknak köszönhetően az elmúlt években a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajtáink létszáma fokozatosan emelkedik.

fotó:Pixabay

Mezőszentgyörgyi Dávid, az agrártárca kiemelt génmegőrzési feladatokért felelős miniszteri biztosa előadásában kiemelte: Kormányzati célkitűzés az állami szerepvállalás növelése a génmegőrzési folyamatokban, ami állami génbanki hálózat kialakításával érhető el.

Egyforma figyelmet kell fordítani a génmentési, génmegőrzési, génhasznosítási és génbanki tevékenységekre.

A génmegőrzési stratégia kiterjed az élelmezési és mezőgazdasági célú növényi-és állati genetikai erőforrásokra, kiemelten a védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajtákra, valamint a magyar ebfajtákra is. Génmegőrzés célja a megőrzött állományok eredeti tulajdonságainak megtartása, hasznosítása, helyreállítása, illetve létszámának vagy minőségének fejlesztése – jegyezte meg a tárca miniszteri biztosa.

agrotrend.hu / FM

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook