Fenntarthatóság

Innováció

Természetes testőreink kétharmada eltűnt

Február másodika a Vizes élőhelyek Világnapja. A WWF adatai szerint az emberi tevékenység miatt Európában a vizes élőhelyek mintegy kétharmada már elpusztult, globálisan pedig 87 százalékuk eltűnt. Hiánya nagyban megnöveli a társadalom sérülékenységét a szélsőséges természeti hatásokkal szemben.

„A vizes élőhelyek természetes testőreink: elsimítják az árhullámokat, védve az embert a katasztrofális áradásoktól; magukba szívják és tárolják a tavasszal érkező vizeket, majd a nyári csapadékhiányos időszakban biztosítják a vizet a növényeknek” – magyarázza Siposs Viktória, a WWF Magyarország Vizesélőhely-védelmi programjának szakértője. Hozzáteszi: a talaj vízháztartását is javítják, így a környezetükben lévő élővilág és a mezőgazdasági növények jobb vízellátást kapnak azokhoz a területekhez képest, melyek nem vizes élőhelyek mellett terülnek el.

Magyarország elvesztette vizes élőhelyeinek döntő többségét, emiatt gyakran előfordul, hogy a tavaszi árvízveszély után hamar jelentkezik a nyári aszály. E kettős problémára megfelelő megoldást jelentene, ha a folyókat kísérő természetes mély fekvésű területeken megfelelő mérnöki módszerekkel kiengednénk az áradás vizét és elraktároznánk a nyári időszakra. Ezeken a területeken előtérbe kerülhetnének az egykor hagyományos, mára azonban eltűnő tájhasználati formák, mint például a legeltetés. Az így kialakított táj a klímaváltozás hatásaival szemben ellenállóbb, hiszen segít megőrizni a víztartalékokat és megelőzni a terület kiszáradását.

A vizes élőhelyek másik fontos szerepe a vízmegtartás mellett, hogy élőviláguk képes a folyók élővilágának a megújítására, visszapótlására egy esetleges szennyezés után. A 2000-ben bekövetkezett tiszai cianid-szennyezés idején, a folyót ért vegyi szennyezés nem jutott be a folyó menti holtágakba, tocsogókba, tavakba, mellékfolyókba. Az erősen mérgező vegyület a folyóban óriási pusztítást végzett, de a vízzel együtt elvonult. A Tisza megmaradt élővilágát később a mellékfolyók vizei teremtették újjá. A távolabbi területek vizes élőhelyeinek élővilága akkor kapcsolódott be a regenerálódás folyamatába, amikor a következő tiszai áradás közvetlen kapcsolatot teremtett a folyó és ártere között.

„A vizes élőhelyek megőrzése olyan takarékossági beruházás, amelynek óriási megtérülési értéke lenne. Az árvizek tárolása a táj adta természetes mélyületekben olcsóbb és méltán lehetne a folyómeder árvízvédelmi célú szabályozásának alternatívája. Az árvízi kockázatok elkerülése mellett a vizesélőhelyek halbölcsőként, illetve strandolási, sportolási lehetőségeket kínáló pihenőhelyként is értékesek” – tette hozzá Siposs Viktória.

Dinnyési Fertő, Itató-part Fotó: Fenyvesi Tamás

Megújul négy vizes élőhely Fejér megyében

Ahogy arról oldalunkon is beszámoltunk, a világnaphoz kapcsolódva február 1-én jelentették be, hogy 530 millió forintból újul meg négy, országos jelentőségű, természetvédelmi oltalom alatt álló vizes élőhely Fejér megyében: a Velencei-tavi Madárrezervátum Természetvédelmi Terület, a Dinnyési Fertő Természetvédelmi Terület, a Sárréti Tájvédelmi Körzet és a Sárvíz-völgye Tájvédelmi Körzet.

agrotrend.hu / WWF

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés