Verseny az együttműködésért – a fenntartható mezőgazdaság hasznossági potenciálja

A vízgazdálkodás, a precíziós talajművelés, a technológiai megújulás, a körforgásos gazdaság és a biogazdálkodás fontos pillérei a korszakváltás folyamatának. Szakemberek szerint az, aki részt vesz a következő 20 évben az átalakítási folyamat kialakításában, nemcsak ökológiai, hanem ökonómiai hasznot is termel. A verseny globálisan zajlik, az ebbe való bekapcsolódás a felelősség mellett a haszon kérdését is feszegeti.

Kőrösi Csabával, a Köztársasági Elnöki Hivatal Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóságának vezetőjével beszélgettünk.

Fotó:MTI

– A paradigmaváltásnak egész biztosan egy többgenerációs folyamatban van realitása. Hol tartunk ma globálisan és itthon? Kinek a dolga a gondolatsíkváltás?

– Mindnyájunknak, ugyanis ez a közös fejlődésünket érinti, tehát mindenkinek a felelőssége. Ezt pedig több dolog indokolja, például az emberiség létszámának gyorsuló növekedése. A jelenlegi gazdaság, anyagforgalom, erőforrás-használat és infrastruktúra ugyanis sokkal kisebb létszámú lakosságra lett kialakítva. Gyorsabban nő a középosztály, azaz a fő fogyasztói réteg létszáma, óriási ütemben gyarapodik a városi lakosság, és ez a természeti erőforrásokat, valamint a mi általunk felhalmozott erőforrásokat teljesen átrendezi. A népesség növekedését kétszeres ütemben haladja meg a vízfogyasztás növekedése. Tehát a gazdaság és az emberiség létszámának gyarapodásával az egy főre jutó elérhető víz mennyisége drasztikusan csökken. Emellett még mindig van 750 millió ember a Földön, aki éhezik, és 1800 millió ember, aki szennyezett vizet iszik, valamint másfél milliárdan nem jutnak áramhoz. Ha 2030-ra meg akarjuk szüntetni az éhezést – erről van határozott nemzetközi megegyezés -, biztosítani akarjuk a tiszta vízhez való hozzáférést, valamint biztosítani szeretnénk a fenntartható energiaellátást mindenki számára, és eközben szeretnénk megállítani a klímaváltozást is, akkor ez óriási feladat. Ma elmondható, hogy 1,6 Föld erőforrásait használjuk időarányosan, márpedig nincsen második számú bolygónk.

– A 17 fenntartható fejlődési célt 2015-ben fogadták el az ENSZ-ben. A felelősség közös, de a feladatelosztás, a program nyilván területenként változó.

– Ez globális vízió arról, hogy milyennek szeretnénk látni a földi élet jövőjét 2030-ra. Ezt a helyi körülményeket figyelembe véve ültetik a gyakorlatba az egyes országok, nemzeti fejlesztési stratégiákat, programokat, projekteket alkotva. Más lesz az irány a következő 15 évben Kongóban és Kanadában. Magyarország esetében érdekes, hogy a fenntartható fejlődési stratégia előbb elkészült, mint az ENSZ 17 pontja. 2013-ban publikálta az Országgyűlés, és ez több célt is tartalmaz, mint az ENSZ által elfogadott anyag. A 200 oldalas anyag, amit 2-3 évente felülvizsgálnak, nagyon precíz képet ad minden ágazat helyzetéről.

– Milyen gyakorlati eredményeket tudunk felmutatni a fenntartható mezőgazdaság területén?

– Nincs a Földön olyan ország, amely megvalósította volna a fenntartható fejlődési célokat, de mindnyájan keressük a megoldási lehetőségeket. Különböző eredményeket értünk el, de azt a mintát, amelyben a természeti erőforrásokkal való gazdálkodás, a gazdasági és a társadalmi problémák koherens és integrált megoldása együtt valósul meg, még nem sikerült megteremtenünk. A fenntartható mezőgazdaságot illetően elő kell állítanunk a szükséges mennyiségű és minőségű élelmiszert a mai és a következő generációk számára. Ennek során a természeti erőforrásokat olyan módon kell felhasználnunk, ami nem veszélyezteti azok megújuló képességét és a humán környezetet. A klímaváltozást kiváltó hatások a mezőgazdaságban számottevőek. Tudjuk, hogy az ágazat 14-15 százalékban felelős a klímaváltozásért, tehát fontos az ágazat energia- és vízhatékonyságának növelése, aztán annak hozzájárulása a gazdasági növekedéshez, és ez részben a technológiai szinttől függ.

– Felmérhető-e a kimenet, milyen módon ellenőrzik az ökológiai egyensúly fennmaradását?

– Nemzeti és nemzetközi szinten is ellenőriznek. Nemzetközileg azokon a pontokon, ahol szeretnénk mérni a kritikus előrehaladást, elfogadtak egy-egy indikátort. Ebből van több mint 200. Ezt folyamatosan figyelik, ezek valós képet adnak arról, hogy jó irányba haladunk-e. Itthon ennél nagyobb számú mutatóval dolgozunk. Globálisan mérnünk kell, hogy a szén-dioxid nyelőink mennyiségi és minőségi értelemben milyen állapotban vannak. Ha meg akarjuk állítani a klímaváltozás elszabadulását, akkor a légkör állapotát figyelni kell. Ha folytatódik a zöld területek pusztítása, akkor hiába oldjuk meg az energiarendszer tisztítását, a nyelőfunkciók tönkretételével nagyjából ugyanoda fogunk jutni. Évente egy Anglia és Wales nagyságú őserdőt veszítünk el a Földön. Ha ez így megy, akkor a 2 Celsius fokos emelkedés száz év múlva akár 5 fok is lehet. A másik probléma, ami hazánkat is érinti, a talajdegradáció. A világ talajainak 40 százaléka degradálódott az elmúlt 40 év ipara és mezőgazdasága miatt, s évente a világon 10-12 millió hektár vész el. Ez az összes hazai termőföld másfélszerese. Csak emiatt tíz éven belül mintegy 50 millió ember kényszerülhet lakóhelyének elhagyására. Magyarországon a termőföld romlása nem tartozik a legsúlyosabb gondok közé, de a sárga, figyelmeztető zónában vagyunk. Ez főleg a csapadék- és vízhiányos gazdálkodásra jellemző, a Homokhátságra például. Beszélni kell a vízhatékonyság növeléséről is. A világ vízfogyasztásának 70 százaléka a mezőgazdaságra jut, és ha 2030-ra 50 százalékkal több élelmiszert akarunk előállítani, ahhoz legalább 30 százalékkal több vízre volna szükség. Tehát mindenképpen a víz visszaforgatása lehet a megoldás. Ma a mezőgazdasági területek 14 százalékát öntözzük, és ez adja az élelmiszer-termelés 40 százalékát. De óriási vízhatékonysági különbségek vannak – az alkalmazott technológia okán 6-8-szoros lehet az eltérés az azonos égövön és hasonló talajviszonyok között, azonos terméket előállító termelések között. Tehát nem elég a takarékoskodás, technológiaváltás is szükséges. Itthon is zajlik az öntözéses területek nagyságának növelése és a technológia korszerűsítése.

– Alulról vagy felülről szerveződés visz célba?

– Politikai irányítás nélkül ez nem elképzelhető. A piac önmagában nem tudja megcsinálni. Gyakorlatilag egy új rendszer megteremtéséről beszélünk. Ha jó a szabályzás, akkor az arra ösztönzi a termelőket, hogy az erőforrások minél nagyobb kímélése mellett egy adott területről, adott befektetéssel a lehető legnagyobb hasznot érjék el. Ez vonatkozik a helyes termelési módszer kiválasztására és technológiaváltásra is, vagyis a precíziós talajművelésre ösztönöz, aminek végrehajtói a gazdák.

– Ön egymás mellé teszi az ökológia és ökonómia szempontjait.

– Ez a két szempont nem valósítható meg egymás nélkül. A természeti tőke mennyiségének megtartása koncepcióváltást igényel. Tehát úgy kell profitot termelni, hogy az nem veszi el a következő generációktól a döntési lehetőséget.

– Tehát újítás kell, fejlesztés, illetve erre vonatkozó szándék.

– Magyarországon komoly igény van alsóbb szinteken is az innovációra, és sok újítás, találmány is segítené a mezőgazdaságot, de az innováció bevezetése a gazdaságba és elterjesztése támogató rendszert igényel, intézményi, banki, finanszírozási, kulturális értelemben egyaránt. Ez a működésünk leggyengébb láncszeme. Nem a fizetőképesség hiánya miatt hagyunk veszni itt sok találmányt, hanem a célországokban jobban működik az a felkaroló rendszer, ami az innovációs alapgondolatok piaci bevezetését felgyorsítja. Ennek a megvalósítása nagy lökést tudna adni a magyar agrárszektornak is. A másik tényező a tudomány. Hadd mutassak rá: a génmódosítás nem lehet megoldás. Nem tudjuk még, 15-20 év múlva milyen hatással jár majd, arról nem beszélve, hogy ez egy brutális beavatkozás a természeti környezetbe. A génmódosítási technikák többsége úgy működik, hogy ellenállóvá teszi a növényt bizonyos fajta mérgekkel szemben, majd ezzel a méreggel kezelik az adott területet, és kipusztítanak mindent, hogy csak ez a növény maradjon életben, de ennek a későbbi hatásáról nem beszélnek a géntechnológiai cégek. A GMO-mentes piaci igények gyorsabban nőnek, megfontolandó lehet tehát, hogy úgy tudjuk a tudományt használni, hogy ne a következmények elkendőzését segítse. Példaként említhetem a szarvasmarha-tenyésztést, ahol a mezőgazdaságon belül a legnagyobb mértékű üvegházhatású gázkibocsátás történik. Ha meg tudnánk oldani tudományos módszerekkel – nem GMO alkalmazásával -, hogy olyan takarmánnyal lássuk el a kérődző állatokat, ami a metánt fel tudja használni a fehérje előállításához az állat szervezetében, akkor két-három legyet ütnénk egy csapásra. Ilyen kísérletek Magyarországon zajlanak.

– Minden, amit mond, a korszakváltásról szól.

– 1945-ben korszakváltás kellett. Összefogás indult, szükségesek voltak új megállapodások és intézmények – létrejött az ENSZ, az IMF, az emberi jogok tárháza, és sorolhatnám. Ezek 60 éven át szolgálták a fejlődésünket, most azonban elértünk arra a pontra, hogy fejlődési fordulat kell, olyan, ami egyszerre képes kezelni a társadalmi, gazdasági és természeti környezet összefonódó kihívásait. Tehát megújuló intézményrendszer kell és a nemzetközi jogszabályok megújulására van szükség.

– Ha megnézzük a hazai agráriumot, és a hétköznapi gyakorlat szintjén vizsgáljuk az állapotokat, látható, hogy van egyfajta elmozdulás a biogazdálkodás felé. Ez a trend mutat egyfajta gondolatiságot is.

– Jelentős növekedés van a hazai biogazdálkodásban. Ez folytatódni is fog, ha a piac és a szabályozás értékeli. A magyar biotermelés döntő része német és osztrák piacra kerül. Sokkal közelebb lennénk a fenntartható fejlődés sok kritériumához, ha a biotermékek döntő hányadát a magyar piac fogyasztaná. A friss élelmiszereknél optimális esetben a megtermelés helyszínétől száz kilométeren belül történik meg a feldolgozás és a fogyasztás. Az élelmiszerveszteség leszorítása önmagában paradigmaváltást hozna. Ha az élelmiszerveszteséget egy külön országnak tekintenénk, akkor az az ország lenne a harmadik legnagyobb üvegházhatásúgáz-kibocsátó a világon. Az a mezőgazdasági termék vagy élelmiszer, amit nem fogyasztunk el, lebomlik. Ha a termékek harmadát kidobjuk, azzal kidobtuk azt a vizet és energiát is, amivel előállítottuk. Nem az a gond, hogy ne lenne elég élelmiszer a Földön, hanem az elosztási és feldolgozási rendszer a problémás, amit pusztán piaci alapon alkalmazunk. Ebbe be kell avatkozni a piac szabályozásával. Az ún. körforgásos gazdaság közelebb vinne a fenntarthatósági fordulathoz, bővíthetnénk a gazdaságot anélkül, hogy hasonló mértékben kellene növelni a természeti erőforrások felhasználását. Tehát újraszabályozás kell és technológia. Aki ebben a versenyben előrébb tart, annak a következő 20 évben komoly előnye keletkezik.

agrotrend.hu / GG.