Fenntarthatóság

Innováció

„Visszakapja a vízi életet Dunafalva”

Rehabilitációt végez a Bezerédi Duna-ágon és több tónál a Duna-Dráva Nemzeti Park (DDNP). Több mint fél milliárd forintos KEHOP pályázati támogatást nyertek hozzá.

A Bezerédi Duna-ágon 335 millió forintos ráfordítással részlegesen kikotorják a medret, az ág felső torkolatának térségében kiegészítik a mederelzárást, a mellékág alsó harmadában pedig vízkormányzó műtárgyat építenek. Ez utóbbi már alacsony vagy közepes vízállásnál is lehetővé teszi a mellékág vízpótlását, és a Duna apadásakor is alkalmas a víz visszatartására.

Dávodi Földvári-tó Természetvédelmi Terület – több mint száz védett madárfaj fészkel a területen, Fotó: DDNP Facebook

A madárvonulás szempontjából jelentős, dávodi Földvári-tó természetvédelmi területen és környezetében, valamint a Béda-Karapancsa tájegységben elhelyezkedő Karapancsai erdei tavakon élőhelymegőrzési, -rekonstrukciós és rehabilitációs munkát végeznek majd. A 185 millió forint értékű beavatkozás célja a szárazodó Mohács-szigeten az ökológiai állapot javítása, illetve a jellegzetes vizes és vízi élőhelyek kiterjedésének növelése.

Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője a projektek részletes ismertetése során elmondta: a páratlan természeti környezet a mindennapi élet részét képezi a bajai és bácskai térségben; cél a természeti értékek megőrzése. Kiemelte, hogy az elkövetkező két esztendőben megvalósuló beruházás befektetés a jövőbe, melynek gyümölcsét a gyerekeink és az unokáink fogják megtapasztalni.

Magosi György, Dunafalva polgármestere megjegyezte: erdészként jól ismeri a területet. Hangsúlyozta, a beruházások eredményeképp a falu visszakapja a vízi életet. Az érintett terület korábban a dunafalvai önkormányzat birtokában állt, majd a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság megvásárolta és így vehette kezdetét a fejlesztés.

Závoczky Szabolcs, a DDNP igazgatója kifejtette: a pályázatok lehetővé teszik, hogy segítségükkel fontos élőhelyeket lehessen megmenteni, így helyreállhatnak a hajdani természetes állapotok. A tájidegen fafajok helyét őshonos fajok válthatják fel. A dunafalvai beruházás a természetmegőrzésen túl a helyi lakosságot is szolgálni fogja; példaként a korábbi években megvalósult Szabadság-sziget élőhely-rehabilitációs projektet említette. Az összesen több mint félmilliárd forint értékű beruházások nagyban elősegítik a táj eredeti értékeinek helyreállítását és megőrzését.

Környezet és Energiahatékonysági Operatív Program forrásaiból száz százalékban finanszírozott projektek 2019. júniusra, illetve októberre fejeződnek be; idén a tervezés és a közbeszerzési eljárások mellett a bioremedációs tevékenység megkezdését tervezik.

agrotrend.hu / FM, DDNP

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés