A konvencionális gazdálkodó meggyőzésének problematikája a precíziós gazdálkodásról

Ha innovációról beszélünk, akkor pedig két egymást segítő elv, stratégia alapján számíthatunk a terjedésre. Az egyik az úgynevezett technology- push, vagy technológiai nyomás; a másik pedig a demand/market- pull, vagyis keresleti/piaci húzóerő. Működhetnek külön-külön és – jó esetben- együtt is.

 A mezőgazdasági termelés sikeressége a cél – fotó: agrotrend.hu

A precíziós gazdálkodás előnyeiről és hátrányairól sok szakcikk jelent már meg, a szerző is jegyez néhányat, erre nem térnék ki külön. A terjedés gátjairól szóló értekezések esetén hasonló a helyzet.

Arra szerintem kevesen utalnak azonban, hogy a precíziós gazdálkodás egyértelmű hozzáadott értéke nem jelenik meg a termelői árakban.

Elvárjuk tehát, hogy a technológiai elemek mindössze a költségcsökkentés és hozamnövekedés előnyeiből kitermelik önmagukat. Erre a gazdálkodók jelentős része az előzetes kalkulációkat követően rázza a fejét.

Visszatérve az első gondolatra, hazánkban (és személyes élményeimből kiindulva az EU-ban is) az elmúlt 10 évben arra folytattak a cégek és adminisztratív szervek kampányokat,

hogy a gazdálkodókat meggyőzzék a precíziós gazdálkodás hasznáról.

Ez a technológiai nyomás vonala, ami nagyon fontos, hiszen a gazdálkodónak látnia kell a technológia hasznát. Fontos neki a kézzelfoghatóság és a gyakorlati előnyök bemutatása, elég csak a szántóföldi bemutatók iránti töretlen érdeklődést figyelni. Ezzel azonban szerintem elértük az adott (gazdasági, társadalmi) körülmények által elérhető adaptáció határát.

További növekedésre a keresleti/piaci húzóerő nyújthatna lehetőséget.

De kérdés, hogy mi is ez a piac.

Ha szűken nézzük, a piac természetesen maga a gazda, aki különböző kéréseket, igényeket megfogalmazva generál újabb technológiai fejlesztéseket, amit bevezetést követően megfizet. Sajnos itt előkerülnek olyan gondok, hogy a gazdálkodók nem ismerik a technológiai bővítések irányait, határait. A probléma jelen van, de nem keresnek rá, vagy nem tudják, hogy lehetne rá megoldást találni. Ez szűk előretörést tesz lehetővé. Ha azonban tágabban vizsgáljuk, előkerül a fő piaci, keresleti háttér:

ez pedig maga az elkészült végtermékek fogyasztója.

A terméklánc végén álló személy minden egyes vásárlásával dönt és irányt határoz meg a mezőgazdaság, és visszafelé a terméklánc szereplői számára. Ha valamire nagyobb a kereslet, az – ha minden más változatlan – magasabb felvásárlási árakat generál a termelőnél.

Mekkora most a kereslet a precíziós gazdálkodásból származó termékek iránt?

De talán ez egy jobb kérdés:

Tudja-e az egyszeri vásárló, hogy mi a különbség a hagyományos és a precíziós gazdálkodásból származó termelésből származó termék között?

Mert különbség az van, már ha csak a környezeti fenntarthatósági oldalát vesszük is alapul. A precíziós gazdákat, ha kérdezünk erről úgy summázzák, hogy ez "egy előny számomra, mert így akarok hozzáállni a természethez, annak erőforrásaihoz, de ez a megtérülésben csak közvetve jelenik meg".

Ennek azonban nem feltétlenül kellene így lennie.

Az EU-s támogatáspolitikában jelenleg a precíziós gazdálkodás semmilyen előnyt nem élvez; hazánkban történtek bizonyos lépések, azonban ez még eddig kevésnek bizonyult. Érdekes módon a túltermelés leküzdésére kialakított

1992-es MacSharry-féle reformot sem intézték el annyival, hogy ha kevesebbet termelsz, akkor kevesebbet is költesz és abból majd úgy is megtérül.

Ez persze egy sarkított példa, de megalapozta a mai – sokak által kritizált – támogatáspolitika alapját. Lehetőséget kaptunk annak továbbfejlesztésére, 21. századi konformmá tételére.

Továbblépek:

a fenntarthatóság mellett nagyon fontos elv az EU-ban a nyomonkövethetőség.

A fogyasztókat a sok felkapott és – a média globális léte miatt – villámgyorsan terjedő élelmiszerbotrány egyre bizonytalanabbá tette. Így a nyomonkövethetőségnek a terméklánc minden tagjánál adatok generálásában kell megnyilvánulnia. Ennek az adathalmaznak azonban megbízhatónak és folyamatosan visszakövethetőnek kell lennie, információvá kell alakulnia és a fogyasztó megnyugtatására kell szolgálnia. Így a precíziós gazdálkodásra egy további fontos feladat hárul, név szerint

a termelés adatainak fogyasztó részére történő továbbítása.

A kosárba tétel pillanatában lehetőséget kell biztosítani a fogyasztónak, hogy leellenőrizze a termék pontos forrását, felhasznált anyagokat, fenntarthatósági mutatókat. A fogyasztók egy növekvő része ennek megfelelően döntene a pénztárcájával. Vannak ugyanis – a szerzőt beleértve – akik tisztában vannak azzal, hogy nemcsak környezeti, hanem gazdasági, élelmezésbiztonsági feltételeknek is teljesülnie kell a nemzeti és EU-s versenyképességünk megőrzésére. Erre pedig a szerző szerint jelen pillanatban nincsen jobb megoldás a precíziós gazdálkodásnál.

A korábbi analógiát követve, a biotermékeket sem értéktelenítik le azzal, hogy ha nem használsz vegyszert, műtrágyát, akkor azt add olcsóbban, mint az intenzív termelésből származóakat.

A fogyasztó elfogadja a magasabb árat az alacsonyabb hozam és a speciális szakértelem fejében, ugyanaz elmondható lenne a precíziós gazdálkodás kapcsán is, csak itt a magasabb bekerülési érték jelenti az alapproblémát, nem a kisebb hozam. Az azonban probléma, hogy erre jelen pillanatban semmilyen lehetőség nincs, hiszen hiányzik az olyan intézmény-, elismerési és termékjelölési rendszer, mint ami az ökológiai gazdálkodásnál létezik.

A biotermékek fogyasztóit meg kell nyugtatni a vásárlás pillanatában, hogy ellenőrzött a forrás.

Erre a különböző csomagolási jelzésekkel a megfelelő háttéridővel kialakult.

Rengeteg kérdés merül fel egy ilyen rendszer kapcsán, aminek megválaszolására szélesebb egyeztetés szükséges, hiszen már a precíziós gazdálkodás definíciójában sincsen általános konszenzus. Észre kell azonban vennünk, hogy elértük a gazdák meggyőzésének határát, az elmúlt 10 évben nem sikerült áttörést elérni. Nem elégséges a gazdák nyakába zúdítani, hogy a megoldás bennük rejlik, amikor a végtermék árában nincsen különbség. Nem elégséges elintézni azzal, hogy az elöregedő gazdatársadalom helyébe fiatalabbak, fogékonyabbak lépnek, ha egyszer ők is hagyományos termelést ismerve nőttek fel.

Véleményem szerint fontossá fog válni, hogy pontosan ismerjük az erőforrások felhasználását, az abból létrehozott biztonságos végtermékeket és ezt a fogyasztók számára elérhetővé tegyük. Meglehetősen sok jelzés van a csomagolásokon, ennek csak egy kis digitális QR kódnak kellene lennie, és már mehetne is a bemutatófilm a termelésről. Egy jel a csomagoláson és mobilnet a vásárlónál és elérhetővé válnának számára a termelési adatok summája (nem kell minden, csak ami a fogyasztói bizalom kiépítéséhez kell), amivel precíziós és hagyományos gazdálkodásból származó (tegyük fel) kenyér között különbséget lehetne tenni. Ebben az esetben dönthetne akár a fogyasztó a mezőgazdaság optimalizálása mellett is.

A kérdés tehát összességében az, hogy kitől várjuk el, hogy megfizesse a precíziós gazdálkodás egyértelmű hozzáadott értékét: a gazda, a fogyasztó, vagy a közösség?

Az Erste Bank Hungary 2014 óta működteti az Agrár Kompetencia Központot. Saját agrárszakmai műhelyünk figyeli, elemzi az agrárpiaci folyamatokat és eseményeket, és egyedülálló módon előrejelzéseket készít ügyfelei számára. Szeretnénk agrárszakértőként segíteni a gazdákat döntéseik megalapozott meghozatalában és sikeres finanszírozási kapcsolatok révén hosszú távú együttműködésre törekszünk mindkét fél előnyére. Bármilyen kérdés felmerülése esetén szívesen állunk a döntéshozók és a gazdák részére.

Gór Arnold
Erste Agrár Kompetencia Központ