Innováció

Precíziós gazdálkodás

Egyenletesebb terményminőség érhető el precíziós szárítással

Az optimalizált terményszárítással 10-40 százalék költség is megtakarítható. A komplex rendszer kidolgozását termékfejlesztési különdíjjal jutalmazták.

A precíziós módszerrel optimalizált terményszárítással akár 10-40 százalék költséget is megtakaríthatnak a gazdálkodók – mondta Speiser Ferenc, az RS Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. ügyvezető igazgatója szerdán Budapesten, az AGROmashEXPO szakkiállításon.

A kiállításon a precíziós szárítás komplex rendszerének kidolgozásáért logisztika kategóriában termékfejlesztési különdíjjal jutalmazott cég vezetője kiemelte: a precíziós szárítással egyben egyenletesebb terményminőség érhető el. A rendszert a cég saját erőből fejlesztette ki, a működtetéshez szükséges hardver- és szoftvereszközökkel együtt – mondta a szakember.

Eddig 56 helyen telepítették az általuk kifejlesztett videokontrollt, a precíziós szárítási folyamatot, amely magasabb szintű terményszárító üzemeltetést jelent, 23 partnerüknél valósították meg.

Speiser Ferenc közölte azt is: évről-évre egyre nagyobb a gazdálkodók érdeklődése a precíziós szárítási folyamat iránt, amit az is jelez, hogy tavalyelőtt a cég nettó árbevétele 63 millió forint volt, míg a múlt évben már elérte a 150 millió forintot, az idén pedig ennek dupláját várják.

A cég munkájának eredményeként jelenleg több mint 11 ezer érzékelővel figyelik a Magyarországon működő terményszárítók működését. A rendszere iránt már a környező országokból is érdeklődnek – hangsúlyozta.

Feldman Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára elmondta: a tárca feladatának tekinti, hogy a gazdákkal megismertesse a precíziós technológiák előnyeit, segítse őket e technológiák alkalmazásában.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés