Technika

Újdonságok

Technológiai fejlesztés a friss terményért

A megvásárolt élelmiszereink több mint 30%-a romlik meg, mielőtt felhasználásra kerülhetne. A Zest Fresh fejlesztése az adatrögzítésen alapuló technológia, amely biztosíthatja azt, hogy az árut frissen kapjuk.

Hányszor járt már úgy, hogy vett valamit a boltban, ami frissnek tűnt és mikor másnap kinyitotta a hűtőt, már penész borította azt? A feltüntetett szavatossági idő ismeretében is vakon tapogatózunk a termék fogyaszthatóságával kapcsolatban – állítja Peter Mehring a Zest Labs ügyvezetője.

A Szilícium-völgy székhelyű tech-vállalat legfőbb célkitűzése a termények és késztermékek minőségének megőrzése a teljes szállítási láncon. A tavaly ősszel megjelent Zest Labs által fejlesztett eszköz segíthet az élelmiszer-forgalmazóknak, hogy pontosabban meg tudják állapítani a termékek felhasználhatóságát, így csökkentve a szállítás során vagy a hűtőben hulladékká vált élelmiszerek mennyiségét.

A Zest Fresh valós idejű érzékelős méréseken alapuló eredményeket szolgáltat a termék frisseségéről a betakarítástól egészen a polcokra kerülésig – számolt be a szakember a Mehring a Fast Company-nak.

Tény, hogy az USA-ban az élelmiszertermelés 40%-a szeméttelepen végzi és ennek a 165 milliárd dollárnyi értéknek a 33%-a feltüntetett szavatossági idők következetlenségéből ered. A technológia felhasználása egyszerű: mindössze a szenzorokat kell üzembe helyezni, amelyek mérik a hőmérsékletet, nedvességtartalmat és az elhelyezkedést a raklapokon. Az adatok a Zest Fresh-felhőbe érkeznek, ahonnan elérhetőek az adatok. Általában elvárás, hogy a betakarítást követően 10 napon belül beérkezzen a termény az elosztóhelyre, természetesen frissen.

Sorozatos méréseket követően Mehring igazolta, hogy mindössze a termékek 30% érkezett meg a kívánt frissességi állapotban. A technológia alkalmazását követően a betakarítástól számított tíz napon belül érkező terménnyel megrakott raklapok aránya 90%-ra ugrott. A siker titka Mehring szerint az, hogy ez az első frissesség mérésére felhasznált megbízható mérési technológia. Korábban a szavatossági idők számítása a termék típusa, a szállítás alatt megtett táv és szemrevételezés alapján történt.

fotó:Pixabay

A raklapok intelligens nyomkövetésére a Zest Lab megalkotta a ZIPR kódot. A ZIPR kód egyedileg termékre szabott és figyelembe veszi pl, hogy a hűtés lelassítja a gázcserét, amelynek mértéke terményenként nagyban változik.

– Hibásan feltételezik, hogy a minden fej aznap betakarított saláta eltarthatósági ideje azonos – mondja Mehring. A kora reggel szedett és azonnal a hűtőrészlegbe küldött saláta tartósabb lesz, mint ugyanaz a termény később a nap folyamán, esetleg hűtőbe kerülés előtt még a tűző napon tárolt raklapok tartalma.

A terményenként egyedi kód a Zest Fresh-felhőből származik, jelzi a termék típusát, követi a hőmérsékleti és nedvességtartalomból adódó kitettséget és a rendszer célállomáshoz viszonyítja a raklap aktuális helyzetét. A becsült érték folyamatosan idomul a szállítás és tárolás során a körülményekhez, ha pedig nem kezelik megfelelően az árut (pl.: egy ideig nem hűtik) az hatással lesz a becsült szavatossági időre.

A rendszer lehetővé teszi, hogy felülbírálják az eredeti ütemezést. Ha a tudomásunkra jut, hogy az eredetileg 10 napig frissen fogyasztható árú csak 8 napig lesz az, akkor nem halasztjuk az üzletekbe szállítását holnapra és már ma elindítjuk – tette hozzá a Zest Labs ügyvezetője.

A Zest Fresh rugalmas fizetési feltételeket alkalmaz, a megtakarított veszteség 10%-át kell téríteni részükre. Jelenleg a Zest Fresh-t csak terményekkel foglalkozik, de már idén szeretnének marhahúsra, szárnyashúsra és tenger gyümölcseire is alkalmazni.

agrotrend.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés