Hírek

Zsigó György: vészes gyorsasággal fertőz a fitoftóra!

Kollégám a paradicsomvész (fitoftóra) tüneteiről tudósított. A krumplit is fertőzi, ugyanez a gomba, ebben az esetben burgonyavésznek hívják. A fitoftóra környezeti igénye hasonló a peronoszpóráéhoz, hiszen közeli rokonságban állnak. A hűvösebb, esős éjszakák és a meleg páradús nappalok elősegítik a terjedését.

Kezdetben a leveleken és a száron vizenyős, elmosódott szélű foltok jelentkeznek. Később petyhüdten lógnak, száradnak a növények. Találó a magyar nevük: vész. Valóban „vészes” gyorsasággal, akár 2-3 nap alatt is tarolhatja a lombot, mint pl. 2014-ben. Nedves, párás nyáron ismételni kell a kezeléseket, hasonlóan nedves szeptemberben lecsoroghat a gumóhoz, azt is tönkre teheti.

A szőlő peronoszpóránál ismertetett elvek alapján, megelőzéssel védekezhetünk. A krumplibokrokat mindig kezelhetjük rézzel, míg a paradicsomnál a szüretelés időpontját is figyelembe kell venni (é.v.i.). A rezisztenciatörő kontakt rezek és rézpótló mankocebek mellett most feltétlenül használjanak mélyhatásúakat illetve felszívódóakat is: Amistar, Acrobat MZ WG, Electis 75 WG, Infinito, Lieto, Micexamil WP, Forum R, Ranman Top, Galben R, Curzate R, Miltox Speciál Extra WP, Ridomilok, Kupfer Fusilan WG, Vegesol R valamint a Proplant. A felsorolt készítmények nagy része a paradicsomban is használható, tájékozódjanak a Hermes boltok szakembereinél! A beteg paradicsom fotója tavalyi, hasonlóan a szürkepenészes szederhez.

Május végén burgonyabogarakat fotóztam. Középen a tojásait láthatják. A két nemzedéke egybefolyik, egyszerre találkozhatunk a tojással, a lárvával és az imágóval is. Jelenleg az alábbi III. kategóriások engedélyezettek szabadföldön: a „Mospilanok”és a „bioszer” Novodor FC melynek az előírt felhasználás esetén nincs élelmezés-egészségügyi várakozási ideje. (A szerjegyzékben található jelölése „nk”, azaz nincs korlátozva.) Nagyon kicsi a választék! Aggasztó, mert gyorsan megszokják a rovarölő szereket, de ennél a szűkös kínálatnál nem tudunk váltani! Különben sem tudnánk egyetlen permetezéssel elintézni őket, együtt él az összes fejlődési alakja. Minden más lehetőséget is meg kell ragadnunk: a talajban telelő egyedek miatt a vetésváltással, az egyenletes kelés biztosításával, a táplálékul szolgáló gyomok irtásával, a padlizsántövek csalogató hatásával és a tojáscsomók, lárvák összegyűjtésével is küzdhetünk a kolorádóbogár ellen.

A szamóca minden részét, most a málna és szeder virágát és a termését is támadhatja a szürkepenész. A gomba az élettelen szerves anyagokon (növényi maradványok, stb.) is meg tud élni, tehát mindig számíthatunk a jelenlétére. Csak a nedves, párás időjárásra és a fertőzésre alkalmas növényi részekre vár. A sűrű ültetéssel, a túlzott nitrogén trágyázással, a lombot érő öntözéssel, a talajjal érintkező szamócaszemekkel segíthetünk a gombának. Megelőzésként pl. a Signum, a Switch 62,5 WG és a Teldor 500 SC is bevethető, 3 nap az é.v.i.-jük.

Jó egészséget, szép kertet kívánok: Zsigó György

agrotrend.hu / Zsigó György

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés