Hírek

Területalapú támogatás csökkentése 2015-től

Megjelent a 1437/2014. (VII. 31.) Korm. határozat az egységes területalapú támogatás összegéhez kötött támogatás felső szintjének megállapításáról és a mezőgazdasági munkahelyteremtés elősegítéséről.

A Kormány a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara, valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének javaslatára megtárgyalta a földművelésügyi miniszter előterjesztését, amelynek alapján úgy döntött, hogy olyan mezőgazdasági rendszert kell kialakítani, amely a jövőben több embernek biztosít megélhetést, ezért kiemelten kívánja támogatni az állattenyésztést, a zöldség- és gyümölcs termesztést, valamint a vetőmag előállítást. A Kormány rögzítette, hogy e célkit?űzés figyelembe vételével kell felhasználni az európai uniós és a hazai mez?gazdasági támogatásokat, továbbá az agráriumból forrás kivonásra nem kerülhet sor. Mindezek megvalósítása érdekében a Kormány felhívja a földmű?velésügyi minisztert, hogy az egységes területalapú támogatás összegéhez kötött támogatás kifizetését 2015–2020 között úgy hajtsa végre és jelentse be az Európai Bizottságnak, hogy 150 000 euró éves egységes területalapú támogatás felett 5%, 1200 hektárnak megfelelő? összeg felett 100% támogatáscsökkentést kell alkalmazni az érintett mez?őgazdasági termel?őknél.

A Kormány egyúttal felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy az állattenyésztés és más munkaigényes ágazatok támogatására a költségvetési tervezés során a Földm?űvelésügyi Minisztérium „Folyó kiadások és jövedelemtámogatások” fejezeti kezelés? elő?irányzatán 2015-ben 82,579 milliárd forint, 2016-ban legalább 81,238 milliárd forint, 2017-ben legalább 79,9 milliárd forint, 2018-ban legalább 78,56 milliárd forint, 2019-ben legalább 77,22 milliárd forint és 2020-ban legalább 75,908 milliárd forint összeget tervezzen be azzal, hogy a forrásokat évközben zárolni nem lehet, valamint dolgozza ki a mez?őgazdasági termelő?k részvételének feltételeit a Munkavédelmi Akciótervben.

A Miniszterelnökséget vezető? minisztert azzal bízta meg a kormány, hogy a 2014–2020 évi Vidékfejlesztési Program elkészítése és az intézkedések meghirdetése során gondoskodjon arról, hogy az egységes területalapú támogatási keretb?ől évente megvalósuló támogatás átcsoportosítás során az állattenyésztés, a zöldség- és gyümölcs termesztés, valamint a vető?mag el?állítás kiemelt támogatásban részesüljön, továbbá a „tejhasznú szarvasmarha állatjóléti intézkedésre” 2017–2020 között legalább évi 8 milliárd forintnak megfelel?ő forrás a termelő?k számára rendelkezésre álljon.

Forrás: AGRION Vállalkozásfejlesztő? Iroda

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés