Agrárpénzek

Piac

17 beruházási pályázatot érintő, újabb ügyfélbarát módosítás

Elsősorban az állattartó gazdaságok számára jelentenek segítséget az újabb módosítások a Vidékfejlesztési Program pályázati felhívásaiban.

A foglalkoztatotti létszám fenntartásának ügyfélbarát módosításáról döntött a Miniszterelnökség, amely a Vidékfejlesztési Program 17 darab beruházási pályázatát érinti.

Annak érdekében, hogy a Vidékfejlesztési Program által támogatott beruházási fejlesztéseket a gazdálkodók könnyebben és gyorsabban meg tudják valósítani, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara javaslatára módosította a Miniszterelnökség a pályázati felhívások létszámfenntartásra vonatkozó elvárásait.

Az új szabályozás értelmében,

a nyertes pályázóknak a projekt megvalósítási időszakára nem, csak a megvalósított fejlesztések fenntartási időszakára vonatkozólag kell biztosítaniuk a bázislétszámot, illetve a foglalkoztatotti létszám növelésére tett vállalásukat.

Ezen módosítás elsősorban az állattartó gazdaságok számára jelent nagy segítséget.

fotó:123rf

A Miniszterelnökség felhívja a gazdálkodók figyelmét, hogy a projektek sikeres megvalósulása érdekében fontos, hogy az érintettek részletesen tájékozódjanak a pályázati követelményekről.

A módosított pályázati felhívások a www.palyazat.gov.hu oldalon elérhetőek.

agrotrend.hu / Miniszterelnökség

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés