Agrárpénzek

Piac

208 milliárd forint előleg érkezik a gazdák számlájára

Október 16-án kezdődik az agrártámogatási előlegek kifizetése.

– Több tízezer olyan gazdálkodó van, akiket súlyosan érintett az idei évben tapasztalható fagy, jégeső és aszály. Mindez jogalapot adott arra, hogy 2017-ben az előző évek gyakorlatával összhangban Magyarország az előlegfizetés magasabb mértékét kérje az Európai Bizottságtól – közölte Feldman Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

Az előlegfizetést a bizottság az Emga (Európai Mezőgazdasági Garanciaalap) esetében 70, míg az Emva támogatásoknál (Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap) 85 százalékos mértékben engedélyezte. 

Feldman Zsolt és Kis Miklós Zsolt – fotó: agrotrend.hu

– A magasabb mértékű előlegfizetés a gazdálkodók számára érdemi segítséget jelent – tette hozzá a helyettes államtitkár.

A következő időszak támogatási mértékének meghatározásánál a szeptember 30-i euró-árfolyamot veszik alapul, ami 310,67 forint.

Ez a mostani támogatási szezonban mintegy 70 ezer forintos területalapú támogatást jelent hektáronként.

 – A 2015-ben indult támogatási rendszer sokkal komlexebb és összetettebb, mint az ezt megelőző. Nagyon komoly együttműködésre volt szükség ahhoz, hogy az újszerű problémák megoldhatóak legyenek, ezért is fontos a kormányzati oldal és a szakmai szervezetek részéről létrejövő munkacsoport működése – jelentette ki Feldman Zsolt.

Példaként említette, hogy a munkacsoport egyeztetéseinek eredményeképp az idei évtől bevezetésre került az állattenyésztéshez kapcsolódó termeléshez kötött támogatások esetében is az előzetes ellenőrzés.

– A nyáron lezajlott előzetes ellenőrzések pozitív képet mutatnak, sokal kevesebb probléma feltárására volt szükség, mint korábban

– mondta Detre Miklós, a Magyar Államkincstár Horizontális Feladatok Végrehajásáért Felelős igazgatója. Hangsúlyozta: már folynak a jogszerű földhasználat-vizsgálatok, a héten indulnak a keresztellenőrzések, a jövő héten pedig a falugazdászok segítségével az adategyeztetés is kezdetét veszi. Mindez lehetővé teszi, hogy október 16-án megkezdődjön a korábbi éveknek megfelelő ütemezésű előleg kifizetés.

Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára elmondta: a Vidékfejlesztési Programhoz is köthetőek olyan előleg kifizetések, amelyek jelentős mértékben tudják javítani a mezőgazdaság pénzügyi helyzetét.

Az agrár-környezetgazdálkodási programnál és az ökogazdálkodók számára nyújtott támogatásoknál is a lehető legnagyobb mértékű előleg kifizetések fognak megvalósulni.

– Vannak még olyan nem beruházási jellegű támogatási intézkedések, amelyek normatív típusú támogatásnak minősülnek, ilyenek például a természeti hátránnyal érintett területek, vagy a Natura 2000-es területeken gazdálkodók támogatásai. Ezeknél is kalkulálunk az előzetes kifizetésekkel – tájékoztatott az államtitkár. 

Az előlegfizetés a beruházási jellegű támogatásoknál is lehetséges. Már megkezdődött a trágyatárolók építésére, valamint a településképet meghatározó épületek felújítására vonatkozó kifizetési kérelmek ügyintézése is.

A 2017. október 15-ig történő, pénzügyi fegyelem alkalmazásából eredő visszafizetések nem keverendőek össze a 2017. évi egységes kérelem keretében benyújtott kérelmekhez kapcsolódó előleg kifizetésekkel.

agrotrend.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook