Agrárpénzek

Piac

80 milliárd forint a fiatal termelők támogatására

A fiatal gazdák számára fontos az elérhető, jó minőségű termőföldhöz jutás

"A vidéki térség és a mezőgazdaság mint lehetőség a fiatalok számára" címmel rendezett pénteken nemzetközi miniszteri konferenciát a szlovén agrártárca Mariborban. Az esemény díszvendége ezúttal Macedónia volt.

A hagyományosan az AGRA nemzetközi vásár megnyitóját megelőző napon megtartott rendezvényen az Agrárminisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára arról beszélt, hogy Magyarország a fiatal gazdák támogatásán túl a fiatal családok otthonhoz jutását is fontosnak tartja vidéken – olvasható a tárca közleményében.


A rendezvényen a jelenlévő országok egy 17 pontból álló nyilatkozatot is elfogadtak – fotó: AM

Kis Miklós hangsúlyozta a Vidékfejlesztési Program két alprogramja közül az egyik a generációváltást támogatja, amelynek keretében csaknem 80 milliárd forint forráskeretű felhívás hirdettek meg a fiatal mezőgazdasági termelők induló támogatására, és a beruházások ösztönzésére.

Az államtitkár kiemelte, hogy az elérhető, jó minőségű termőföldhöz jutás fontos kezdő kritérium a fiatal gazdák számára.

Ezt a "Földet a gazdáknak" programmal segítette a kormány,  2015-2016 között több mint 1200 40 év alatti fiatal vált 50 000 hektár terület tulajdonosává.

Az agrárdigitalizáció témakörében Kis Miklós a hazánkban előkészítés alatt álló Digitális Agrár Stratégiára és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával (NAK) közösen létrehozandó Digitális Agrárakadémiára hívta fel a figyelmet.

A fiatal gazdák kerekasztal beszélgetésén a NAK Zala megyei elnöke kiemelte a termelőknek szóló oktatási kampányok és vidéki roadshow-ok népszerűségét.

Süle Katalin felhívta a figyelmet az AGRA kiemelt programjaira is, amelyek a fiatalok környezeti nevelésének túl az agráriumban rejlő lehetőségek korai megismertetését célozzák, továbbá segítik az ágazati pályaorientációt és népszerűsítik az agrár- szakképzést.

A rendezvény végén a jelenlévő országok egy 17 pontból álló nyilatkozatot is elfogadtak, amelyben elkötelezettségüket fejezték ki a mezőgazdaságban dolgozó fiatalok generációs megújulása, illetve a nemzeti és uniós szintű kedvező jogszabályi és adminisztratív feltételek megteremtése ügyében.

agrotrend.hu / AM

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook