Agrárpénzek

Piac

836 millió ft-os pályázati igény érkezett a Vadgazdálkodási Alap felhívásaira

Az Országos Vadgazdálkodási Alap 2017. évi pályázati felhívásra összesen 834 pályázat érkezett be, amelyekből 23 konzorciumi formában került benyújtásra, összesen 1087 elemi pályázatról van szó

A befogadott pályázatok összes támogatási igénye mintegy 836 millió Ft, amiből a konzorciumi igény meghaladja a 237 millió forintot. – tájékoztatott közleményben az Országos Magyar Vadászkamara.

Az érkeztetés során a megyei területi szervezetek összesen 45 formai hibás pályázatot találtak, amelyek érdemi bírálat nélkül elutasításra kerültek, ezekről az érintett vadászatra jogosultak már kaptak értesítést a megadott elektronikus címen. A befogadott (formailag megfelelő) pályázatokat december folyamán a megyei vadvédelmi és vadgazdálkodási bizottságok első fokon tartalmilag is elbírálták, ezen a szűrön 38 pályázat elutasításra javasolt státuszba került.

Következő lépésben az országos Vadvédelmi és Vadgazdálkodási Bizottság 2018. januárjában áttekinti a pályázatokat, rangsorolja azokat és ajánlást terjeszt be az OMVK Elnöksége elé a rendelkezésre álló forrás erejéig a támogatásra javasolt pályázatokról.

A befogadott pályázatok azonosítóit megyei bontásban az itt található táblázat tartalmazza.

agrotrend.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés