Agrárpénzek

Piac

A MAHOP teljes keretét meghirdette a Miniszterelnökség

A Miniszterelnökség megjelentette a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program utolsó két pályázati felhívását, mintegy 2,4 milliárd forint keretösszegben. Ezekkel együttesen 16,07 milliárd forint áll rendelkezésre a magyarországi halgazdálkodás fejlesztésére.

A Miniszterelnökség a Kormány célkitûzésének megfelelve, az elvárt határidõn belül meghirdette a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) minden pályázati felhívását.

A most megjelent kiírások egyike az akvakultúrával foglalkozó vállalkozások – különösen a kis- és középvállalkozások – környezetvédelmi és erõforrás-felhasználási hatékonyságát segíti. Az 1,35 milliárd forint forrásból a hagyományos technikákon alapuló extenzív tógazdasági haltermeléssel összefüggõ környezetvédelmi szolgáltatások miatt felmerülõ többletköltségek kompenzációja valósulhat meg.

A másik, mintegy 1,05 milliárd forint keretösszegû pályázat a biológiai sokféleség és a vízi ökoszisztémák védelmét, illetve helyreállítását hivatott támogatni. A pályázat keretében az érintett halgazdálkodási vízterületek halgazdálkodási jogának vagyonkezelõi, haszonbérlõi, vagy alhaszonbérlõi, minimum 10 millió forint vissza nem térítendõ támogatást igényelhetnek projektjeik megvalósítására.

„A környezetvédelmi szolgáltatásokat biztosító akvakultúra fejlesztésének elõmozdítása” címû felhívásra 2017. május 2. és 2017. november 2. között nyújthatók be a támogatási kérelmek. A „Nyilvántartott halgazdálkodási vízterületek rehabilitációja, beleértve az ívási helyek fejlesztését és a vándorló halfajok vándorlási útvonalainak biztosítását” címû felhívásra pedig 2017. április 27. és 2019. április 29. között lehet pályázni. A beérkezett kérelmek elbírálására értékelési szakaszonként kerül sor.

A pályázati felhívások a www.szechenyi2020.hu weboldalon elérhetõek.

agrotrend.hu / Miniszterelnökség

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook