Hírek

A termelők kezébe kell a támogatás

Stabilizálódnak a sertéspiac árai, egyre dinamikusabban bővülnek az exportlehetőségek, és a belső kereslet is növekedésbe kezdett. A támogatásokra viszont továbbra is számítunk.

– A gabonák idei termésmennyisége és az előző gazdasági évből maradt készletek nemzetközi szinten is bőségesek. Ugyanakkor a júliusi esők jelentősen rontották a búza mutatóit, ezért annak mintegy 70%-a takarmányminőségű lett – mondta Nagy István földművelésügyi miniszterhelyettes az Agrárszektor Konferencia 2016-on.

Jelenleg alacsonyak a nemzetközi termelői árak és mivel a gabonák hazai árát alapvetően a nemzetközi folyamatok határozzák meg, a gazdasági év végéig nem várható változás. 

Nagy István: Kiegyensúlyozott tendenciát mutat a hazai agrárium – fotó: agrotrend.hu

Az idei év 44-ik hetében az étkezési búza termelői ára 40,7 ezer forint/tonna volt, ami éves alapon 12,7%-os csökkenést jelent. A takarmánybúza esetében ez az ár 35,5 ezer forint/tonna volt, ami éves alapon 18,8%-os csökkenés, míg a kukorica termelői ára 39,1 ezer forint/tonna körül mozgott, vagyis éves viszonylatban 12,4%-kal esett. Mivel azonban a napraforgó hozama (3,0 t/ha) és termésmennyisége (1879,4 ezer tonna) is rekordnak számít, Magyarország lett az Európai Unió legnagyobb napraforgó-termelője 2016-ban.

A miniszterhelyettes kiemelte: a sertéspiacon már láthatóak a stabilizáció jelei. Az EU-ban a termelői árak, elsősorban a dinamikusan bővülő kelet-ázsiai exportnak és az emelkedő belső keresletnek köszönhetően április közepén növekedni kezdtek, pillanatnyilag stabilak. 

Belföldön nehezen emelkedett a tej felvásárlási ára, Nagy István szerint viszont a jó megoldás nem a literenkénti tej, hanem a feldolgozóipar támogatása annak érdekében, hogy minél magasabb áron lehessen a terméket piacra vinni.

A Közös Agrárpolitika jövőjével kapcsolatban elhangzott: a magyar álláspont szerint nem szükséges a rendszer teljes átstruktúrálása, ám továbbra is alapvetőnek tekintik, hogy az agrárpénzek a termelőkhöz érkezzenek. A miniszterhelyettes elmondta: az agrártámogatásoknak meghatározó szerepe van abban, hogy a mezőgazdaság jövedelmezősége az elmúlt években érdemben javult, a magyar mezőgazdaság kibocsátása pedig 48%-kal, bruttó hozzáadott értéke 80%-kal bővült 2010-2015. között. 

A 2017. évi egységes kérelem zöldítésre vonatkozó változásai:
Bővül az ökológiai jelentőségű másodvetésben vethető fajok listája.
Az ökológiai jelentőségű másodvetésre egy fenntartási időszakot írnak elő (60 nap).
A nitrogénmegkötő növények esetében a közönséges vagy veteménybab termesztési idejét a hazánkban alkalmazott termesztési technológiához igazítják.
A spárga és az óriás virágosnád zöldítési szempontból állandó kultúrának minősül.

agrotrend.hu

 

 

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook