Agrárpénzek

Piac

Amit tudni lehet a futó gyümölcságazati pályázatokról

Milyen döntési stádiumban vannak a gyümölcságazatra vonatkozó pályázatok? A Miniszterelnökségről származó legfrissebb információkat a szakmai közönség körében ismertette az agrárgazdaságért felelős államtitkár. Kitért arra is, hogy idén jobban támogatják az intenzív ültetvényeket, mint az extenzíveket.

A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) Gyümölcstermesztési Kutatóintézete –  társszervezetekkel karöltve – cseresznye- és meggy-fajtabemutatóra, valamint elõadásra invitálta a szakma képviselõit a NAIK Gyümölcstermesztési Kutatóintézet érdi kísérleti állomására. Czerván György agrárgazdaságért felelõs államtitkár a hazai gyümölcstermesztés helyzetérõl és jövõbeli kilátásairól szóló elõadásában kitért arra is, milyen döntési stádiumban vannak az ágazatot érintõ, folyamatban lévõ pályázatok. Mint hangsúlyozta, a Miniszterelnökségrõl származó adatok szerdán érkeztek, „errõl még diát sem csináltam”. Az agrotrend.hu lejegyezte az elhangzott információkat.

Czerván György: az extenzív borítékban 72 ezer forintra jön ki a támogatás összege, intenzívben pedig ennek a duplájára – fotó: agrotrend.hu

Kertészeti gépbeszerzésre 29 milliárd forintra jött be igény, mivel 18 milliárdos keret áll rendelkezésre, a pályázati lehetõséget felfüggesztették. A Miniszterelnökség legfrissebb információi szerint a támogatói döntéseket ez év augusztusában hozzák meg.

Az agrár-környezetgazdálkodási (AKG) kifizetések második szakaszának jogosultsági ellenõrzései befejezõdtek, a 40 milliárdos keret odaítélésérõl „hamarosan döntést hoz” az irányítóhatóság.

A kertészet korszerûsítése, ültetvénytelepítés támogatása az öntözés kialakításának lehetõségével jogcímen 19,3 milliárd forintos uniós forrás áll rendelkezésre. Eddig 13,5 milliárdra jött be igény, tehát itt még van szabad forrás, a beadás jelenleg is folyamatos. A Miniszterelnökség nyolc értékelési szakaszt határozott meg, jelenleg a hatodiknál tartanak. Az elsõ négy szakaszban a döntés idén júliusban várható.

A fiatal mezõgazdasági termelõk számára meghirdetett induló támogatás kerete 38 milliárd forintos. A beadás jelenleg is folyamatos, de már 41 milliárd forintnál tart az igénylés. Itt tíz értékelési szakaszt határoztak meg, jelenleg a negyediknél járnak. Döntés õsz közepére várható.

A mezõgazdasági termékek értéknövelése az egyik legnagyobb jogcím: 167 milliárd forintos a kerete. 274 milliárd forintra érkezett be pályázat, ezért a támogatási igénylést felfüggesztették. A nyolc értékelési szakaszból a hatodiknál tartanak. Júliusban, illetve augusztusban várhatók a döntések.

Az agrárgazdaságért felelõs államtitkár kitért arra is, hogy a támogatási rendszerben 2020 végéig nem lesznek lényeges változások. A területalapú támogatás az idén is hasonló lesz, mint a tavalyi.

Cseresznyemustra a NAIK Gyümölcstermesztési Kutatóintézet érdi kísérleti állomásán – fotó: agrotrend.hu

A termeléshez kötött támogatás érinti a gyümölcságazatot is, ezért ennek adatait részletesebben is ismertette. Mint elmondta, 56 ezer hektárra jött be igény 2016-ban, és a fajlagos támogatás eléri majd a 91 000 Ft/ha összeget: 5,1 milliárd forint kifizetésérõl van szó.

Beszámolt arról is, hogy lehetõség volt 2017 elsõ félévében bizonyos területeken módosításokat kezdeményezni az Európai Unió illetékes bizottságánál. Ez két területet érint: a zöldítési, illetve a termeléshez kötött támogatásokat. A gyümölcságazatra az utóbbi vonatkozik.

– Egyértelmûen olyan változtatásokat vezettünk be, amelyekre szakmai igény volt,

tehát gyakorlatilag a tereprõl jött be a minisztériumba, és az uniós szabályokkal sem volt ellentétes – jelentette ki. Egyébként pont a gyümölcságazat termeléshez kötött támogatásának változtatásával kapcsolatban volt a legnagyobb vitánk a bizottsággal – jegyezte meg.

Mint elmondta: két alboríték kerül kialakításra: az extenzív-tradicionális és új elemként az intenzív. Ennek egyértelmû célja, hogy a korszerû ültetvényeket szeretnék jobban támogatni. Eltérés csak a tõ/hektár értékben van.

A támogatások tekintetében ez azt jelenti, hogy az extenzív borítékban 72 ezer forintra jön ki a támogatás összege, feltételezve, hogy nagyjából ugyanakkora területi igénylés jön be, mint 2016-ban. Az intenzívnél pedig ennek a duplájára, mintegy 154 ezer Ft/ha támogatásra lehet számítani. A 2016-os adatok alapján 43 ezer hektár extenzív, és 14 ezer intenzív hektárigénnyel kalkuláltak.

A termeléshez kötött támogatási jogcímekre a tényleges termõterületekhez képest 2015-ben és 2016-ban is kevesebb igény jött be – jegyezte meg. Ez vagy a mérethatárral van összefüggésben, vagy az információhiánnyal.

agrotrend.hu / P. G.

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook