Agrárpénzek

Piac

Borászati fejlesztések – az eredeti források duplája sem lesz elég

A borászati fejlesztésekre beadott pályázatok forrásigénye már most meghaladja a rendelkezésre álló negyvenmilliárd forintot. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke szeretné, ha a pályázati keretösszeg megemelkedne.

A borászatok már negyvenkétmilliárd forint értékben pályáztak beruházásokra – nyilatkozta Gál Péter, a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára. A Borászat termékfejlesztésének és erőforrás-hatékonyságának támogatására című kiírásra a pályázatokat tavaly szeptember 12-től lehet beadni. A versenyképesség javítását és az energiahatékonyság növelését szolgáló beruházásokra ötvenszázalékos vissza nem térítendő támogatást kaphatnak a nyertes pályázók. Budapesten és Pest megyében – mivel nem konvergenciarégió – negyvenszázalékos vissza nem térítendő támogatást lehet elnyerni.

A meghirdetett pályázati keretösszeg negyvenmilliárd forint. A mostani uniós költségvetési ciklusban a Vidékfejlesztési Program keretében eredetileg az ágazat támogatására húszmilliárd forintot irányoztak elő, ám a szakmai szervezetekkel történt konzultációt követően – a nagy igény miatt – a Miniszterelnökség az összeget megduplázta.

Gál Péter elmondta: az uniós és hazai forrásokat is felölelő pályázatra elméletileg idén egész évben lehet pályázni, jelenleg a kiírás negyedik szakaszban járunk. Az ötödik szakasz március 13-án nyílik, de a beérkezett igénylések összege alapján az Irányító Hatóság a felhívás felfüggesztéséről is dönthet. A helyettes államtitkár szerint nem elképzelhetetlen, hogy a később pályázóknak is jut még forrás. A bírálatok során ugyanis egyes pályázatok kihullhatnak a rostán, amennyiben nem felelnek meg a feltételeknek. A kérelmek jogosultsági ellenőrzése folyamatban van, a szakmai-tartalmi értékelés is megkezdődik a közeljövőben.

Az Európai Mezőgazdasági Garanciaalap szőlő-bor nemzeti támogatási programjának keretében 2014-ben állt rendelkezésre kifejezetten borászati beruházási forrás. Azt megelőzően nem volt elérhető borászatok számára dedikált forrás, a pincészetek a Vidékfejlesztési Program keretében, más ágazatokkal közös beruházási forrásokra pályázhattak.

Légli Ottó, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) elnöke azt mondta: nagyon örülnének, ha a pályázat keretösszegét megemelnék, és nem negyvenmilliárd forint lenne a plafon. A pályázati forrásból borászati gépeket, tartályokat, tárolóedényeket is vásárolhatnak a pincészetek. A HNT elnöke szerint rendkívül fontos a borászatoknak a beruházási lehetőség, mert így növelhetik versenyképességüket, és még jobb borokat készíthetnek.

agrotrend.hu / magyarhirlap.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook