Agrárpénzek

Piac

Egy hónap van a pályázati kérelmek benyújtására

Megjelent az új agrár-környezetgazdálkodási pályázat. Az új AKG program rendelkezésre álló keretéből a szőlő- és gyümölcsültetvényesek számára 15 milliárd forintot, míg a szántófölddel rendelkező állattenyésztők számára 25 milliárd forintot különített el a Miniszterelnökség. A támogatási kérelmek benyújtására 2016. november 2. és 2016. december 2. között lesz lehetőség.

A Vidékfejlesztési Program keretében tavaly meghirdetett „Agrár-környezetgazdálkodási kifizetés” című programhoz már 9 500 gazdálkodó csatlakozott, mintegy 441 ezer hektáros területtel, összességében közel 190 milliárd forint értékben. A nagy népszerűség, valamint a támogatottak körének bővítése érdekében a Miniszterelnökség már az előző AKG eredményhirdetésekor a kiírás ismételt megjelentetése mellett döntött.

További források bevonásával, széles brüsszeli, valamint hazai társadalmi egyeztetést követően jelent meg a kiírás. Az új AKG program rendelkezésre álló keretéből a szőlő- és gyümölcsültetvényesek számára 15 milliárd forintot, míg a szántófölddel rendelkező állattenyésztők számára 25 milliárd forintot különített el a Miniszterelnökség.

Fotó: 123RF

A megújult kiválasztási kritériumok között a szántó tematikus előíráscsoport esetében a nagyobb állattartók előnyt élveznek, míg a horizontális ültetvény esetében is új fedvények kerültek bevezetésre.

A támogatási kérelmek benyújtására 2016. november 2. és 2016. december 2. között lesz lehetőség kizárólag elektronikus úton a www.mvh.gov.hu weboldalon. A beérkezett pályázatok együttesen kerülnek elbírálására. Az öt éves kötelezettségvállalási időszak 2017. január 1-től kezdődik.

A pályázati felhívás a www.szechenyi2020.hu weboldalon megtalálható.

agrotrend.hu / Miniszterelnökség

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés