Agrárpénzek

Piac

Ez maradt a fiatal gazda pályázatból a szigorítások után

A Miniszterelnökség szerint azért kellett változtatni, mert egyes pályázatírók az elmúlt hetekben kormányhivatali igazolásokkal akartak visszaélni.

A napokban jelentette be Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára, hogy a fiatal gazdákat segítő induló támogatás pályázati felhívásában változások, szigorítások várhatók. A fiatal gazda pályázatnak is nevezett módosított felhívás már elérhető a szechenyi2020.hu oldalon, amelyből a legfontosabb módosításokat emeljük ki,


A fiatal gazdák számára tavaly decemberben meghirdetett pályázat keretösszege 37,75 milliárd forint, jelentkezni március 16-tól lehet 40 ezer eurónak megfelelő összegre – fotó: capreform.eu

Jelen módosítás eredményeként nagyon fontos kritériumokat is érint a módosítás, úgy mint az állatlétszám vagy az induló növényállomány-igazolás, amelyeknek célja a belépési minimum 6000 STÉ alátámasztása.

Növénytermesztés esetén csak az a pályázó vehet részt, aki 2016-ban vagy 2017-ben igényelt területalapú támogatást.

Az állattenyésztést érintően a korábbi felhívás módosul igazolandó („napi”) állatlétszámról, átlagos állatlétszámra, amely módosítása számos gazdálkodói tevékenységet befolyásol.

A pályázatok beadásának határidejét érintően jelen módosítás értelmében különösebb változás nincs, március 31-vel zárul az első szakasz, majd ezt követően az esetleges második körben nyílhat meg a lehetőség azok előtt is, akik a közelmúltban dokumentációkat és igazolásokat sorakoztattak fel, készülve a pályázatra. Ezen dokumentumok egy része viszont jelen módosítás értelmében pedig az előkészületek ellenére mégsem fogadható el.

További szigorítást kaptak még a gombatermesztéssel foglalkozók, amely igazolását 3000 STÉ értékre csökkenti a kiíró, azaz minimális induló 6000 STÉ üzemméretből, 3000 STÉ-t lehet gombatermesztéssel igazolni.

Ami megmaradt
A támogatási kérelem benyújtásakor legalább 6000, de legfeljebb 25 000 STÉ értékű termelési potenciállal (üzemmérettel) kizárólagosan kell rendelkezni.

A pályázati felhívással kapcsolatban további információt ITT talál.

agrotrend.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés