FÓKUSZBAN

Ösztönözné a kormány a kis naperőművek létesítését

Ösztönözné a kormány a kis naperőművek létesítését

Megkönnyíti a földhasználati szabályokat a kormány ...

Ezek a VP módosítások fontosabb elemei

Ezek a VP módosítások fontosabb elemei

A Vidékfejlesztési Program keretében társfinanszírozott ...

Agrárpénzek

2015. november 22., vasárnap • 18:20

Ezerhatszáz gazda kért földvásárlásra hitelt

Sorban állnak a gazdák a kedvezményes földhitelért. A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) tájékoztatása szerint az árverések kezdete óta jelentősen megnőtt az érdeklődők és a hitelígérvényt kérelmezők száma is az értékesítésben részt vevő Budapest Bank fiókjaiban. Az igénylők száma óráról órára emelkedik.

A legfrissebb adatok szerint összesen 1600 gazdálkodó kapott hitelígérvényt 60 milliárd forintot meghaladó összegben. Az MFB számításai szerint – az eljárásrendben rögzített határidőket betartva – a földvásárlóknak 2016 első negyedévében utalhatják át a hitel összegét. A hitelszerződést ugyanis az árverés nyertesével csak az elővásárlási jog gyakorlására nyitva álló, 60 napos kifüggesztési időszak letelte után véglegesíti a bank, hiszen ekkor lép hatályba a Nemzeti Földalapkezelő Szervezettel kötött adásvételi szerződés.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón elmondta: az igazi roham a hét elején indult el a földhitelekért. Hétfőn reggel csaknem 200-an álltak sorba a kedvezményes kölcsönért, azóta pedig naponta 150-200 ügyféllel tárgyal a fejlesztési bank és partnerintézménye, a Budapest Bank. A hitelígérvények mértéke minden nappal 5-10 milliárd forinttal nő. Szavai szerint az állami földértékesítés során eddig leütött licitek összértéke meghaladta az ötmilliárd forintot, ami alátámasztja, hogy van érdeklődés a helyben lakó földművesek részéről a magyar termőföld iránt.

Az MFB a földvásárlási program lezárultáig folyamatos érdeklődésre számít, az előzetes felmérések alapján fontos és sikeres termék lesz a földhitel. Lázár János szerint jó esély van arra, hogy jövőre újabb állami területeket hirdessenek meg. Szavai szerint 2016 elején, a földértékesítések első körének végével mérleget vonnak, és a program tapasztalatai alapján döntenek a folytatásról.

agrotrend.hu / magyaridok.hu

Pályázatok, Támogatások, Gabonapiac, Fiatal Gazda

Árutőzsde

Árfolyam-figyelő

    

Nyersanyag-figyelő

Kőolaj-figyelő

Géppiac

Agrárállások

Közösség

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
A feliratkozás gombra kattintva elfogadja az Adatvédelmi nyilatkozatot.