Agrárpénzek

Piac

Folyamatos a termelők támogatása

A kormány igyekszik megtartani az agrár- és vidékfejlesztési források jelenlegi szintjét.

Májusban dönthetnek az európai uniós állam- és kormányfők az unió 2020 utáni költségvetéséről és a közös agrárpolitika jövőjéről – közölte pénteken Czerván György. A Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára a Kossuth rádióban elmondta: hazánk célja elérni, hogy a csökkenő összköltségvetés ellenére a Magyarországnak szánt agrár- és vidékfejlesztési források a jelenlegi szinten maradjanak. – írja a Magyar Idők.

A kormány ehhez keresi a partnereket, folyamatosan tárgyalnak a visegrádi országokkal, Romániával, Bulgáriával, Szlovéniával és Franciaországgal is. Az államtitkár jelezte: az agrártámogatások fenntartása kulcsfontosságú a magyar mezőgazdaság számára. Az uniós források nélkül ugyanis csak a növénytermesztés maradhatna eredményes, az állattenyésztésben – a baromfiágazatot kivéve – veszteséget termelnének a gazdálkodók.

Bár a hazai álláspont továbbra is az, hogy nem szabad csökkenteni a mezőgazdaságnak szánt uniós forrásokat, Günther Oettinger uniós költségvetési biztos a napokban úgy nyilatkozott, hogy a jövőben négy fontos téma, a biztonság, a gazdasági fejlődés és versenyképesség, a szolidaritás és a fenntarthatóság érdekében bizonyos megszorításokat el kell fogadniuk a tagállamoknak, amelyek főként a közös agrárpolitikát és a kohéziós pénzeket érintik. A biztos szerint a források legfeljebb 15 százalékkal csökkenhetnek.

agrotrend.hu / magyaridok.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés