Agrárpénzek

Piac

Január 31-ig lehet leadni az elektronikus naplót

Minden gazdálkodót érint, hogy időben, azaz január végéig leadják a múlt évre vonatkozó gazdálkodási és permetezési naplójukat, valamint a nitrát adatlapot, mindezeket elektronikus úton. Aki ezt elmulasztja, az akár az agrártámogatásoktól is eleshet. Január 31-e utáni adatszolgáltatásra ugyanis nincs lehetőség.

Tél van, hideg, a földeken nincs munka. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne számtalan feladata az ágazatban dolgozó gazdáknak. A mezőgazdasági munkák végén elkezdődik a gépek karbantartása. Ezt általában mindenki házon belül végzi el. Mindig van dolog a gépekkel, először is alaposan meg kell tisztítani az eszközöket, részben az állagmegóvás, részben a kártevők megjelenésének elkerülése miatt. Ilyenkor kell beszerezni a szükséges alkatrészeket is, mondta Dénes István bonyhádi gazda – írja a teol.hu.

Január 31-ig kell leadni az elektronikus naplót, ellenkező esetben eleshetünk az agrártámogatásoktól – fotó: pixabay.com

A karbantartások mellett a gazdák most próbálják meg teljesíteni az adminisztrációt is, amiből rengeteg van. Nemcsak mert közeleg az adóbevallás időszaka, hanem mert számos jelentést, tervet és összegzést kell készíteniük, amire a betakarítás időszakában jellemzően nem jut idő. A gazdák sokszor arra panaszkodnak, hogy jóformán több időt töltenek az íróasztal mellett, mint a határban, olyan nagyok az adminisztrációs terhek.

A gazdálkodási naplót január 1-je és január 31-e között kell feltölteni, a szükséges nyomtatványok már letölthetők akár az agrárkamara honlapjáról is. A nitrát adatszolgáltatást január 1-től március 31-ig kell teljesíteni.

Sokszor és sokan kérdezik a termelők közül, kikre vonatkoznak ezek az adminisztrációs kötelezettségek, mindenkire egyformán, vagy csak azokra, akik támogatást kapnak?

A 2018. naptári évre vonatkozóan például az alábbi támogatásokban résztvevőknek kell gazdálkodási naplót elektronikusan benyújtani: környezetvédelmi célú gyeptelepítés célprogramnál, agrár-környezetgazdálkodási kifizetéseknél, ökológiai gazdálkodás támogatásánál, a NATURA 2000 mezőgazdasági területeknek nyújtott kompenzációs kifizetéseknél.

Az egyes támogatási konstrukciók esetében beküldendő kötelező adattartalmat a pályázati felhívások tartalmazzák. Az adminisztrációs teher csökkentése érdekében az összes érintett támogatási konstrukcióra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettséget egyetlen gazdálkodási napló („web-GN”) beküldésével teljesíteni lehet.

A nyomtatvány kitöltése során meg kell adni, hogy mely támogatási konstrukcióban vesz részt az érintett, és a nyomtatványban ennek megfelelően lesznek elérhetőek a beküldendő adatok.

A NÉBIH arra figyelmezteti a gazdálkodókat, hogy a január 31-i határidő jogvesztő hatályú, tehát aki addig nem nyújtja be a gazdálkodási naplót, lemarad a támogatásokról. Ugyanis aki nem küldi be eddig az időpontig a dokumentumot, annak a hiánypótlásra sem lesz lehetősége.

Ezért javasolja a hivatal, hogy lehetőleg már a beadási időszak első felében teljesítse az érintett gazdálkodó a kötelezettségét, ne hagyja az utolsó hétre. Ha nem vár az utolsó pillanatig, még időben megkapja a visszaigazolásokat, és – ha bármilyen hiba merülne fel – van még lehetősége azt kijavítani.

A gazdák télen is ki-kijárnak a határba ellenőrizni a vetést, mondta Hegyi Péter, bátaszéki gazdálkodó. Naprakészek abban, hogy hogyan érzik magukat a növények, tudni kell ugyanis, hogy milyen termésre számíthatnak, illetve hogy milyen vegyszer- és milyen táp­anyag igények jelentkeznek majd tavasszal.

Az őszi aszály ellenére a repce szépen összeszedte magát, jól bokrosodott, és a tápanyaghiány jelei sem mutatkoznak rajta, ám a búza van ahol elég ritkán kelt. Ugyan a vízhiány most már nem olyan vészes, de bőven jöhetne még csapadék.

Éppen a vízhiány az oka annak, hogy sok termés maradt a tárolókban, mivel a Duna alacsony vízállása miatt nem lehetett hajón szállítani. Szerencsére ezek jó része már ki van fizetve, ráadásul ilyenkor a gazdák a tárolásért is pénzt kapnak, igaz, a betárolt gabonára nekik kell vigyázniuk.

agrotrend.hu / teol.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook