Agrárpénzek

Piac

Madárinfluenza: 1,2 milliárd forintot már kiutaltak

Az állattartók számára, a madárinfluenza miatti kártalanítások kifizetésére több mint 3 milliárd forint áll rendelkezésre. Eddig mintegy 1,2 milliárd forint került kiutalásra.

A kormány minden állattartót kártalanít – tájékoztatott közleményében a Földművelésügyi Minisztérium.

A közlemény felidézi: Magyarországon 2016 novemberében jelent meg a madárinfluenza. A járvány megjelenése óta összesen valamivel több, mint 3 millió baromfi lett ártalmatlanítva. A leölésből származó közvetlen kár körülbelül 3 milliárd forintra tehető. A járványügyi intézkedés következtében a közvetlen kár – leölt állatok, megsemmisített termékek, anyagok, eszközök és tárgyak – miatt a tulajdonosok 100%-os állami kártalanításban részesülnek. Ez minden állattartóra vonatkozik, aki az állategészségügyi előírásokat betartja, illetve betartotta.

A kormány számára rendkívül fontos a kialakult helyzet megoldása, így a járvány megjelenése óta folyamatosan arra törekszik, hogy minél hamarabb segítséget nyújtson az érintetteknek. Az állattartóknál felmerült közvetlen kárigényeket 100%-ban megtéríti, melyre a fedezet is rendelkezésre áll. Mindemellett a Földművelésügyi Minisztérium jelenleg egy jövedelempótló támogatási konstrukció előkészítésén is dolgozik – írja az agrártárca.

agrotrend.hu / FM  

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés