Agrárpénzek

Piac

Mezőgazdasági gépekre pályázhatnak az erdélyi fejlesztési programban

A magyar kormány által meghirdetett és finanszírozott erdélyi gazdaságélénkítő program indult el, amely első körben egy, a Maros-Mezőség térségét célzó támogatási rendszert kíván létrehozni. Idén egymilliárd a pályázatok összege. Az ez évi pénzekből segítséget kérhetnek az agrárvállalkozók gépek, eszközök vásárlásához.

A tizenhat erdélyi megyére kiterjedő, 2018-tól elindítandó program főpróbájának szánják a három hónapos halogatás után elkezdett, kísérleti jellegű mezőségi támogatási rendszer beüzemelését – írja a Magyar Idők.

Eredetileg június 15. és július 14. között tervezték fogadni a marosvásárhelyi székhelyű Pro Economica Alapítvány által meghirdetett pályázatokra érkező anyagokat, de a Grindeanu-kormány megbuktatása körüli, magyarellenes felhangokat is bőven tartalmazó hisztéria miatt a program lebonyolítói a halasztás mellett döntöttek.

Az azóta eltelt időszakban a pályázatok meghirdetői folyamatosan konzultáltak a román versenytanáccsal és a diszkriminációellenes bizottsággal, és a diplomáciai szintű tárgyalások során is állandó téma volt a kezdeményezés ügye. A két külügyminiszter, Szijjártó Péter és Teodor Melescanu augusztus végi, bukaresti találkozója után a román kormány több képviselője is pozitívan nyilatkozott a magyar kormány azon szándékáról, hogy a vajdasági és a kárpátaljai után erdélyi gazdaságfejlesztési programot is elindítson.

Annál is inkább, mivel van már hasonlóra példa Romániában, a brassói Saxonia-Transilvania Alapítvány által a Romániai Németek Demokrata Fórumával partnerségben működtetett program a német kormány támogatását közvetíti az erdélyi szászok és svábok felé. – Mi is a német mintára szeretnénk elindítani a magunk programját. A román kormány hozzáállása abszolút pozitív, már csak néhány technikai részletet kell tisztáznunk ahhoz, hogy a program a magyar, a román és az uniós jogszabályoknak is megfeleljen – nyilatkozta akkor Szijjártó Péter.

A program a fiatalok helyben tartásának elősegítését, a tulajdon megbecsülését célozza, illetve annak tudatosítását, hogy egy földdarab birtoklása, egy vállalkozás létrehozása értéket jelent.

Az idei kísérleti évre előirányzott egymilliárd forintos költségvetésű pályázatokkal anyagi segítséget készülnek nyújtani a mezőgazdasági földterületek telekeléséhez – ami a tulajdonosok további pályázatokon való részvételét is nagymértékben elősegíti –, állatok, mezőgazdasági gépek és eszközök vásárlásához, illetve támogatni a kis- és középvállalatokat.

fotó:Pixabay

Az indulást a román fél szeptember végén érkezett hivatalos válasza tette lehetővé, amely szerint a pályázati kiírás és a támogatási rendszer nem sérti a versenytársakat és senkit sem diszkriminál. Kozma Mónika, az alapítvány ügyvezetője szerint a kiírásban időközben egyetlen érdemi változás történt, mégpedig az, hogy

a magyar állampolgárság nem előfeltétele a pályázásnak.

Amúgy csak a pályázati határidő tolódik ki október 20-ig, november végéig szeretnének eredményt hirdetni, december 15-ig megkötni a támogatási szerződéseket is, év végéig pedig a pénzeket is célba juttatni.

A megítélt finanszírozás összege nem a pályázó bankszámláján landol,

a szerződések alapján közvetlenül a beszállítónak utalják át.

A meghirdetést megelőző felmérések mindenekelőtt eszközbeszerzési igényeket azonosítottak a térségben, így elsősorban mezőgazdasági gépek vásárlására benyújtott pályázatokra számítanak.

Az egyénenkénti finanszírozási plafon 15 ezer euró,

így minden bizonnyal szükség lesz a teljes, egymilliárd forintos keretre.

Október 9-én mintegy száz beérkezett és regisztrált pályázatról számolhattak be, de Kozma Mónika az utolsó hétre várja a jelentkezési özönt. Addig is igyekeznek minden hívásnak eleget tenni, ahol további tájékoztatást igényelnek az érdeklődők. „A közvetlen haszon mellett abban reménykedünk, hogy e program sikerével képesek leszünk eloszlatni azt a gyanakvást, amely a későbbi projektjeink hatékonyságát is károsan befolyásolhatná” – fogalmazott a Pro Economica Alapítvány igazgatója.

agrotrend.hu / magyaridok.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook