Agrárpénzek

Piac

Módosult A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése című felhívás

Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent „A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése” című felhívás, a Támogatói Okirat és a hozzá tartozó 2. számú és 3. számú szakmai melléklet, illetve a felhívás kiegészítésre került a 15. számú szakmai melléklettel.

Módosult A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése című (VP2-4.1.4-16 azonosító számú) felhívás.

A módosulás pontjai a következők:

– az 1.3. fejezetben módosításra került az Éves Fejlesztési Keret kormányhatározat száma (1248/2016. (V.18.));

– a 3.1.1. fejezet III. a) pontja kiegészítésre került az alábbiak szerint: „a) szilárd burkolattal ellátott, illetve burkolat nélküli meliorált út kialakítása, felújítása, szélesítése,”;

– a 3.3. pontban foglalt felsorolás kiegészítésre került az alábbiak szerint, illetve a 15. számú szakmai melléklet csatolása vált szükségessé: „azon projektek, amelyek a „VP2-4.1.3.2.-16 Kertészet korszerűsítése – ültetvénytelepítés támogatására öntözés kialakításának lehetőségével” című pályázati felhívás 1. sz. mellékletében meghatározott gyümölcsfajtákból létrehozott ültetvényekhez kapcsolódnak, kivéve a támogatási kérelem benyújtásának időpontjában a telepítéstől számított 12 évet meghaladó korú ültetvényeket (az ültetvények korának igazolására vonatkozó dokumentum a 15. sz. szakmai mellékletben található).”;

– a 3.4.1.1. B) 5. pontjának felsorolása kiegészítésre került a következő ponttal: „d) amennyiben a projekt kizárólag a 3.1.1. II., III., VI. pontjaiba tartozó tevékenységet tartalmaz, az engedélyezési eljárás megindításának igazolása elegendő.”;

– a 3.4.1.1. D) pontja pontosításra került az alábbiak szerint: „A tényleges vízfogyasztás csökkenést legkésőbb a fenntartási időszak utolsó évében vagy az utolsó három év átlagában – a kedvezményezett döntése alapján – kell elérni.”;

– a 4.3. fejezet módosításra került az alábbiak szerint:

„A jelen felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtására 2016. augusztus 1. napjától 2018. augusztus 1. napjáig van lehetőség.

Ezen időszak alatt az alábbi értékelési határnapokig benyújtásra került projektek kerülnek együttesen elbírálásra:

2016. november 7.

2017. március 6.

2017. július 6.

2017. november 6.

2018. március 6.

2018. augusztus1.”;

– a 7. fejezet kiegészítésre került az alábbi bekezdéssel:

„A kedvezményezett halála esetén a kifizető ügynökség a kedvezményezettel annak halálakor együtt élt házastársa vagy törvényes örököse (a továbbiakban együtt: vélelmezett örökös) kérelmére a támogatás igénybevételéhez kapcsolódó eljárást megindítja. Ebben az esetben a kifizető ügynökség a szükséges eljárási cselekményeket a vélelmezett örökös bevonásával elvégzi, de érdemi döntést csak a jogerős hagyatékátadó végzés benyújtását követően hoz.”;

– A Támogatói Okirat javítása volt indokolt a felhívásban eszközölt módosítások átvezetésével;

– a 3. számú szakmai melléklet kiegészítésre került az alábbi fogalommal: „mezőgazdasági

területekhez kapcsolódó meliorált út”;

– a 2. számú szakmai melléklet módosítása, kiegészítése volt szükséges az alábbi pontokban:

  • az I. és II. tevékenységek 3. pontjában,
  • a III. tevékenység 9.2. és 9.4. pontjában,
  • a IV., V., VI. tevékenységek 7., 8.1., 8.3.-8.5., 8.7.-8.9. pontjaiban.

agrotrend.hu 

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook