Agrárpénzek

Piac

Módosult az agrár-erdészeti rendszerek pályázat felhívása

2018. június 21-én a Széchenyi 2020 honlapon megjelent tájékoztatás szerint módosult az „Erdészeti genetikai erőforrások fejlesztése” elnevezésű (VP5-8.2.1-16 azonosító jelű) felhívás. Az alábbiakban összefoglaljuk a módosítás tartalmi részleteit.

A felhívás módosítására részben az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény, valamint a törvény végrehajtási rendeleti szabályozásának időközben hatályba lépő változásai miatt került sor.

Ennek részeként
–  a felhívás 3.4.1.1. ponton belül az I. Műszaki és szakmai elvárások fejezet  A, B és C bekezdésében felsorolt támogatási feltételek közül törlésre került a fásítás telepítésére vonatkozó bejelentési kötelezettség,
– a felhívás 6.1. A támogatási kérelem elkészítése során csatolandó mellékletek listája fejezetben pontosításra kerültek a támogatási kérelem elkészítése során csatolandó mellékletek, melynek értelmében a fásítás telepítésére vonatkozó, az erdészeti hatóság tudomásul vételi záradékával ellátott bejelentő másolati példányát már nem kell csatolni a kérelemhez,
– a felhívás 1. számú mellékletében (Fogalomtár) módosult az „erdészeti nyilvántartási térkép”, a „fás szárú energetikai célú ültetvény”, a „fásítás bejelentése”, és az „igazolt származású gyümölcs szaporítóanyag” fogalmak meghatározása.
– az erdőtörvény végrehajtásáról szóló rendeletek változásával összhangban módosult a felhívás 3. számú melléklete (Művelettípusok szakmai követelményei), 5. számú melléklete (Hatósági Bizonyítvány) és 8. számú melléklete (Jogszabályok gyűjteménye).

A kettős finanszírozás elkerülése érdekében kiegészítésre került a felhívás 4.2. Támogatásban nem részesíthetők köre fejezet.

A felhívás 5.1. A támogatás formája fejezetben megváltoztak a kifizetési igénylés benyújtására vonatkozó szabályok. 
–   A módosítás eredményeképpen a kifizetés igénylést nem csak a támogatói okirat kézbesítésének az évében, hanem az azt követő két év valamelyikében is be lehet nyújtani.
–   Kifizetési igénylést továbbá az is benyújthat, aki a kifizetési igénylés benyújtásakor még nem rendelkezik támogatói okirattal, azonban a támogatási kérelme szerinti tevékenységet a felhívásban foglaltak szerint elvégezte és a létesített agrár-erdészeti rendszer a felhívásban foglaltaknak megfelel.

A felhívás fenti változásaival összhangban módosult továbbá a támogatói okirat.

A módosításról szóló tájékoztatás ITT elérhető. 

agrotrend.hu / NAK

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés