Agrárpénzek

Piac

Több vállalás – több támogatás – nagyobb versenyképesség

Negyvenmilliárd forinttal bővítik az agrár-környezetgazdálkodási program keretét, ebből 15 milliárdra a szőlészek és a gyümölcstermelők, 25 milliárdra pedig az állattartók pályázhatnak.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke az M1 aktuális csatorna műsorában kiemelte, hogy a programot 210 milliárd forintos kerettel hirdették meg, azonban 510 milliárdnyi igény érkezett be, a nagy érdeklődés miatt növelték a forrásokat.

Azok kaphatnak támogatást, akik környezetvédelmi szempontból többletteljesítményt vállalnak, aminek következtében költségeik nőnek vagy árbevételük csökken. Idetartozik például, hogy nem használnak egyes mesterséges szereket, és így elősegítik az apróvadak, madarak életterének terjeszkedését.

A NAK-elnök azt javasolta a korábban sikertelenül pályázóknak, hogy figyeljék a mostani kiírás megjelenését, az agrár-környezetgazdálkodási program forrásai ugyanis növelhetik a versenyképességüket.

Megjegyezte: a pályázatot eldöntő pontszámok részben adottságból, részben saját vállalásból alakulnak ki. Azon nem tud változtatni egy gazdálkodó, hogy kedvező vagy kedvezőtlen tulajdonságokkal bír-e a földje, abban azonban van döntési szabadsága, hogy milyen feladatok teljesítését vállalja – tette hozzá.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés