Agrárpénzek

Piac

Új pályázat jelent meg! – milliárdos támogatás agrárdiverzifikációra, új vállalkozások indítására

Pályázatot írtak ki a nem mezőgazdasági tevékenységek indításának támogatására a Vidékfejlesztési programban 13,85 milliárd forint keretre. A vidéki térség mezőgazdasági vállalkozásainak jövedelemstabilizálását, valamint a mezőgazdaságon kívüli vállalkozások elindítását szolgálja a 2016. augusztus 25-én megjelent pályázat.

A "Nem mezőgazdasági tevékenységek elindításának támogatása – Mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja, mikrovállalkozások indítása" című pályázati felhívás keretében a mezőgazdasági termelők, illetve magánszemélyek maximum 40.000 eurónak (12,4 millió forint) megfelelő forintösszegre nyújthatják be igényüket. Az elnyert támogatást öt éves kötelezettségvállalás mellett, két részletben kaphatják meg az üzleti tervben megfogalmazott célok megvalósítása érdekében.

A most megjelent vidékfejlesztési pályázatra 2016. október 24. és 2018. október 23. között nyújthatják be kérelmüket az érintettek a www.mvh.gov.hu weboldalon. Az első értékelési szakasz 2016. november 24-ig tart. Az értékelési határnapokig benyújtott projektek együttesen kerülnek elbírálásra.

A most megjelent felhívással együtt ez idáig a Vidékfejlesztési Program keretében összesen 36 darab pályázat jelent meg. A rendelkezésre álló mintegy 1300 milliárd forintos keretből a Miniszterelnökség eddig több mint 900 milliárd forintot hirdetett meg.

A Miniszterelnökség felhívja az érintettek figyelmét, hogy a pályázati felhívások részleteiről a www.szechenyi2020.hu weboldalon tájékozódhatnak.

A tájékoztatás szerint a kormány a 2014-2020 közötti uniós programozási időszakban a vidéki térség életminőség-javítását, a vidéki munkahelyek megőrzését és újak teremtését prioritásként kezeli. Ennek eredményeképpen a pályázatok értékelése szempontjából kiemelt jelentősége van az üzleti tervben foglaltaknak, illetve annak, hogy az igénylő – többletfoglalkoztatás mellett – tanyás településen, tanyagazdaságban, vagy aprófalvakban kívánja megvalósítani elképzelését.

agrotrend.hu / Miniszterelnökség

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook