Agrárpénzek

Piac

Új pályázatok benyújtására augusztus végéig van lehetőség

Még mindig pályázható a fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtott induló támogatás (VP2-6.1.1-16). A második etap a korábbinál szélesebb kör számára ad lehetőséget a pályázásra.

A fiatal mezőgazdasági termelők gazdaságalapításának előmozdítása, továbbá a vidéki térségek népességmegtartó képességének és a mezőgazdasági termelő tevékenység versenyképességének növelése érdekében kiírt pályázati felhívás keretében 2017. augusztus 31-ig, a második értékelési határszakasz lezárásáig van lehetőség új pályázatok benyújtására.

A második etap a korábbinál szélesebb kör számára ad lehetőséget a pályázásra, hiszen már azok is benyújthatnak támogatási kérelmet, akik 2017-ben először adtak be egységes kérelmet.

Változatlanul azok a gazdálkodók/gazdasági társaságok pályázhatnak a 40 000 eurónak megfelelő forintösszegre, akik/amelyek legalább 6000 euró STÉ, de nem több mint 25 000 euró STÉ érték közötti gazdasági méret közöttiek. Az STÉ érték kiszámításához ad segítséget a Kamara honlapján közzétett kalkulátor, amely itt érhető el.

A teljes pályázati felhívás és a kapcsolódó mellékeltek az alábbi linken érhetők el.

agrotrend.hu / NAK

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook