Agrárpénzek

Piac

Véleményezhető a fiatal gazda pályázat

Társadalmi egyeztetésre bocsátották „A fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtott induló támogatás” című pályázat szövegét. A pályázatok beadása előre láthatóan 2017 februárjától indul.

Jövő év február elején indulhat 37,7 milliárd forintos keretösszeggel „A fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtott induló támogatás” elnevezésű pályázat. A tervezet szerint a támogatás vissza nem térítendő támogatás mértéke 40 000 eurónak megfelelő forint. A támogatásra jogosultak köre jelentősen korlátozott a korábbi pályázatokhoz képest. A tervezet rendkívül leszűkíti a jogosultak körét, hiszen nem nyújt támogatást az új belépőknek a vállalkozásuk létrehozásához, már a mezőgazdasági pályán kell az adott pályázónak tevékenykednie.

A felhívásra támogatási kérelmet nyújthat be:

1. Természetes személy, aki abban az esetben jogosult támogatásra, amennyiben együttesen megfelel az alábbi feltételeknek:

a) Főtevékenységként mezőgazdasági tevékenységet folytató egyéni vállalkozó, aki a mezőgazdasági tevékenységet egyéni vállalkozóként a támogatási kérelem benyújtásától számított 12 hónapnál nem régebben folytatja.

b) A támogatási kérelem benyújtásakor legalább 18 és legfeljebb 40 éves.

c) Államilag elismert mezőgazdasági jellegű szakismerettel rendelkezik.

2. Jogi személy, amely abban az esetben jogosult támogatásra, amennyiben együttesen megfelel az alábbi feltételeknek:

a) Főtevékenységként mezőgazdasági tevékenységet a támogatási kérelem benyújtásától számított 12 hónapnál nem régebben folytat.

b) A jogi személy kizárólagos tulajdonosa és ügyvezetője legfeljebb 12 hónapja folytat mezőgazdasági tevékenységet, mint főtevékenységet egyéni vállalkozóként vagy mezőgazdasági tevékenységet főtevékenységként végző jogi személy tulajdonosaként és ügyvezetőjeként.

c) A jogi személy kizárólagos tulajdonosa és ügyvezetője, ezáltal a tényleges és hosszú távú ellenőrzést kizárólagosan gyakorló személy legalább 18, legfeljebb 40 éves.

d) A jogi személy kizárólagos tulajdonosa és ügyvezetője államilag elismert mezőgazdasági jellegű szakismerettel rendelkezik.

 

A támogatási felhívás tervezete itt elolvasható, és véleményezhető.

agrotrend.hu / nak.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook