FÓKUSZBAN

Ezek a traktorok kapták a legtöbb pontot - kiosztották az „Év traktora 2018” díjakat

Ezek a traktorok kapták a legtöbb pontot - kiosztották az „Év traktora 2018” díjakat

Ebben az évben immár 21. alkalommal került sor az „Év ...

Megváltozik az egyszerűsített foglalkoztatásról és az illetékekről szóló törvény is

Megváltozik az egyszerűsített foglalkoztatásról és az illetékekről szóló törvény is

Az Országgyűlés 2017. november 14-i ülésén szavaztak a képviselők ...

Agrárpiac

2017. szeptember 13., szerda • 11:19

A hét témája: Mit hozhat az ősz a gabonapiacon?

A világ gabonatermése 2017-ben összességében új rekordot érhet el, s bár vannak még bizonytalanságra okot adó tényezők, de ez már most egyértelmű.

Már késő tavasszal, nyár elején ezt a tendenciát mutatták az előrejelzések, de a növekedés mértéke jelentősebb lett, mint az várható volt. Az a tény, hogy az elmúlt 3-4 hét friss, már a betakarításhoz kapcsolódó adatai jóval felülmúlják a várakozásokat, illetve ahol korábban rossz hírekre és gyenge terméseredményekre számítottak, ott sem igazolódtak a negatív hírek.

A nemzetközi piacok egyik legfontosabb terméke a búza, éves termelésének mintegy harmada kerül nemzetközi forgalomba és ezen a területen idén több jelentős változást lehetett elkönyvelni - fotó: Piaxabay.com

A világ búzamérlegének alakulásánál kiemelendő, hogy az egyik legfontosabb termék termelése idén ismét meghaladja a felhasználást, és ez a készletek további növekedését eredményezi. Augusztus közepén még arra is volt esély, hogy a globális búzatermés valamelyest elmarad a tavalyitól, de a hónap végére már egyértelműnek látszik, hogy nem így lesz. Ez a változás jószerivel egyetlen termelőhöz, Oroszországhoz köthető – a betakarítási adatok alapján 2017-ben a tavalyit akár 10-15 százalékkal is meghaladhatja az ottani termés.

A korábbi várakozások 72 millió tonna búza betakarításával számoltak, most már a 80 millió tonna is biztosnak látszik, sőt egyes becslések akár még a 85 millió tonnát sem tartanak kizártnak.

Ez önmagában azt eredményezte, hogy a rendelkezésre álló exportalap is legalább 5, de akár 10 millió tonnával is nagyobb lehet, mint volt az előző szezonban. Itt figyelembe kell venni a piacra gyakorolt hatásánál, hogy ez a 30 százalékos növekedés elvben lehetséges, de ez már minden eddiginél komolyabb szállítási feladatot jelent és elemzők rámutatnak arra, hogy nem is a tengeri kikötők kapacitása jelenthet elsősorban korlátot, hanem az árualap eljuttatása a kikötőkig.

(Az ábrában az USDA /az USA Mg. Minisztériuma legutóbbi, augusztusi adatát az orosz adatok figyelembevételével korrigáltuk.)

Számunkra minden szempontból meghatározó Európa termelése, idén az átlagoshoz közeli eredményekkel számolhatunk. A mostani – a német és a lengyel betakarítás elhúzódása miatt egyelőre nem végleges – eredmények szerint nagy valószínűséggel el fogja érni a termés mennyisége a 140 millió tonnát (durum búza nélkül). A leglényegesebb növekedés természetesen Franciaországot érinti, ez a mostani állapot a több éves átlagot jelenti annak ellenére, hogy év/év alapon a növekedés 30 százalék körüli.

Az európai búzatermés alakulásánál még ki kell emelni, hogy Románia és Bulgária is jó termésre számít – ha nem is a 2016-os rekordot elérő, de azt megközelítő mennyiséggel. Románia exportjának 20-25 százaléka kerül az Európai Unióba, míg Bulgária az elmúlt években exportjának 60-70 százalékát értékesítette az EU28-ak piacán, főként Spanyolországba, Olaszországba és a szomszédos Görögországba.

A jelentős kínálati többlet következménye, hogy július eleje óta egy kis szünettel, de gyakorlatilag folyamatosan és jelentősen csökkentek a nemzetközi búzajegyzések. Az európai piacokra az is visszahat, hogy a francia és fekete-tengeri EU-s tagországi ajánlatok mellett az orosz és az ukrán árualap mennyiségének növekedése, valamint az Unión kívüli exportpiacokra irányuló fokozódó nyomás a legmeghatározóbb piaci jegyzés, a FOB fekete-tengeri paritású jegyzés tartósan alacsony szintjét eredményezi.

Az uniós többlet piaci elhelyezése is nehezebb lesz ezáltal, így várható, hogy a szezon folyamán az árak nem fognak emelkedni, akár még a szezon folyamán felmerülő költségek sem fognak megtérülni.

A kukorica termelésében, a kereslet-kínálat alakulásában még jóval több a bizonytalanság. Itt a jelenlegi előrejelzések alapján nem zárható ki, hogy változik a tendencia és nem lesz többlet a világ termelésében.

A csökkenő termésmennyiség és a csökkenő jegyzések között ellentmondás látszik, de ha az egyes régiók alakulását nézzük, magyarázatot kapunk a csökkenő árakra.

Az USA-beli termelés csökkenése mellett a felhasználás csökkenését is előrevetítik a becslések, bár annak mértéke kisebbre várható. A nyomást a piacra inkább az gyakorolja, hogy jó termés várható Ukrajnában és Oroszországban is, és a kínálatot a legfontosabb importőr, az Európai Unió piaca csak részben fogja felvenni. Az EU28-ak importigénye ebben az évben 16 millió tonnára várható, tavaly 13,4 millió tonna volt, de 2 éve szintén 16 millió tonnát importált az EU28. 


Az EU kukoricatermése várhatóan megközelíti a tavalyi termés mennyiségét, de az egyes országok között jelentős átrendeződés következik be fotó: 123rf

2016-ban Franciaországban rég nem látott alacsony termést regisztráltak: a 12 millió tonnát el nem érő termésre legutóbb 2003-ban volt példa. Ezt követően nem váratlan az idei jobb termés, a mértékét azonban sokáig a jelenleginél jóval alacsonyabbra várták. A Stratégie Grains várakozása alapján az 1,4 millió hektáros területről idén 13,7 millió tonna árut takarítanak majd be, és ez a hozamok esetében 16,7 százalékos növekedést jelent. A 2014. évi 10 to/ha-os eredményt nem éri el, de az elmúlt 10 év második legjobb eredményével számol most a becslés.

Az EU-n belül másik – és számunkra az itthoni termés exportértékesíthetőségét jelentősen befolyásoló – kiemelésre méltó adat Románia és Bulgária kukoricatermelésének 1,5 millió tonnás növekedése. Romániában a tavalyi, 9 milliót tonnás termést 9 százalékkal, Bulgáriában a 2 millió tonnát elérő eredményt 38 (!) százalékkal haladja meg várhatóan az idei eredmény. E két ország komoly versenyt jelent számunkra az EU28-ak piacán, ez a 1,5 millió tonnás növekmény tartósan befolyásolhatja lehetőségeinket.

A nemzetközi tendenciák alapján az árak alakulása sem ad okot javuló kilátásokra – a jelenlegi hazai árakra komoly nyomást gyakorolhat, ha a belső kereslet piaci jelenléte csökken és a belföldi felhasználók fedezik igényeiket.

Az idei 4,9 millió tonnás búzatermésből ismételten 2-2,5 millió tonna exporttal számolhatunk. A most már ismert 2016/17-es július-júniusi szezon adatai igazolták, hogy rekordmennyiségű, 2,97 millió tonnás kivitelt bonyolítottunk le normál búzából, ami közel 60 százalékkal haladja meg az előző évit, de még az átlagos 2 millió tonnás exporthoz képest is igen jelentős ugrás. A szezon vége felé már érezni lehetett, hogy nagyjából elfogyott a búza, így a nyári időszakban jelentős kereslet mutatkozott a malmi minőségű búza iránt. Ez az állapot azonban mostanra véget ért.


A kereslet lefagyott, a piaci helyzetet újra kell gondolni - fotó: 123rf

Hasonló folyamat várható a kukoricánál is, azzal a különbséggel, hogy itt a szezonkezdet jobban elhúzódik, a nedves kukorica értékesítési lehetősége nagyobb időbeni átfedést eredményez az ó- és az új-termés között. Az eddigi kilátások az országon belül szórtak, de összességében az várható, hogy a 2017-es betakarítás is közel átlagos lesz, ami ’átlagos’ kínálatot eredményez. Ennek elhelyezésében lehet most új fejlemény, hogy a környékünk a két évvel ezelőtti terméshez képest 1,9-2 millió tonnával több árut kínál. Ebben a romániai többlet a legjelentősebb – 1,1 millió tonnás –, de Szlovákiában is 300 ezer tonnával nagyobb a kínálat, mint volt 2015-ben, és Bulgária is közel 500 ezer tonnával több árut vihet exportra.

Nem lesz könnyű szezonunk, és ha ehhez hozzávesszük a csökkenő napraforgómag-árakat, a repce iránti „visszafogott” keresletet, az egész növénytermesztési ágazat nehezebb helyzetben van, mint volt az elmúlt években.

Összességében azt várom, hogy az árak, a jegyzések csak valamilyen nagyon komoly probléma esetén emelkedhetnek, az időjárás hozhat általában meglepetést, de az egyéb termékek piacán bekövetkező anomáliák is megmozgathatják a terménypiacot. Elsősorban a kőolaj ára lehet befolyásoló tényező, de a pénzpiacok is újrarendezhetik az erőforrásokat, és a spekuláció megjelenése akár a fundamentális tényezők ellen is hathat.

agrotrend.hu / BG.

Árutőzsde

Árfolyam-figyelő

    

Nyersanyag-figyelő

Kőolaj-figyelő

Géppiac

Agrárállások

Közösség

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
A feliratkozás gombra kattintva elfogadja az Adatvédelmi nyilatkozatot.