Agrárpiac

Piac

A „piaci küszöbméret” a Bonafarm sertésintegráció méreténél kezdődik

Januárban indul a próbaüzem Mohácson.

– Az integrációs stratégia a siker kulcsa a sertéságazatban, ezt mutatja számos nemzetközi példa is. A világ élelmiszergazdaságában már csak a koordinált termékpályák képesek fennmaradni, ahol az együttműködő partnerek jövedelem- és kockázatközösséget is alkotnak. A Bonafarm ezt a mintát követi – mondta az Agrotrend.hu-nak Nagy Endre, a Pick Szeged Zrt. vezérigazgatója. A mohácsi üzem januárban kezdi a próbaüzemet, egy év múlva teljes kapacitással működnek majd.

– Októberre tervezték a próbaüzem beindítását. Hol tartanak az ütemtervben?

– Jelenleg az úgynevezett száraztesztek zajlanak az üzemben és a tervek szerint januárban indul az éles próbaüzem, azaz akkortól vágunk sertéseket is. A teljes üzem (vágóhíd, csontozó, csomagoló, stb.) próbaüzeme egészen jövő év márciusáig tart, emellett fokozatosan fut fel a termelt mennyiség. Teljes üzemszerű indulás ennek megfelelően csak tavasz elején várható, a teljes kapacitást pedig 2017-es év utolsó negyedévében éri majd el az üzem, így jövőre a várható éves vágásszám 800 ezer körül alakul. 2018-tól az egy műszakban egymilliós vágáskapacitás teljes kihasználásra törekszünk, ami azt jelenti, hogy 800 000 normál sertés és 100 000 nagysúlyú sertés, illetve koca vágását tervezzük.

– Az üzem egyben egy jelentős sertésintegrációs példa is. Milyen együttműködéseket terveznek?

– A vágóhídi beruházással párhuzamosan a Bonafarm sertésintegrációjának fejlesztése is megtörténik, aminek eredményeként – a tervek szerint – a Bonafarm Mezőgazdaság cégei az integrációs partnerekkel együtt közel 750 ezer vágósertést állítanak elő 2020-ban. A fejlesztés keretei között kocatartópartnerekkel és hizlaló gazdálkodókkal is együttműködünk. Elsősorban a Dél-Alföldön és a Dunántúl gazdálkodnak a partnereink, de egyre több érdeklődő van az ország más részeiből is. Partnereink között vannak néhány száz sertést hizlaló kisebb gazdálkodók éppúgy, mint több ezres férőhellyel rendelkező nagyobb méretű gazdaságok.

– Nézzük a saját és a piacról vásárolandó állomány arányát. Adott-e az állomány, milyen beszerzési, illetve felvásárlási opciókban gondolkodnak?

– A kocatelepi integrációs partnerek esetében a Bonafarm biztosítja a süldőt, a szaporítóanyagot, a takarmányt, a szállítást és folyamatos szakmai tanácsadással segíti a gazdálkodókat. A malacokat a szerződésben maghatározott módon kalkulált piaci áron vásárolja meg a Bonafarm Mezőgazdaság. A sertéshizlaló partner esetében a Bonafarm biztosítja a hízóalapanyagot, a takarmányt, a szállítást. A kocaintegrációhoz hasonlóan itt is folyamatos szakmai tanácsadással segíti az integrátor a hizlaló partner munkáját. Az elszámolás során a súlygyarapodás alapján kiszámított, szerződésben rögzített díj illeti meg a partnert. Az integrációs partnerek biztosítják a telephelyet, így ők állják a rezsiköltségeket, felelősek a keletkezett trágya elhelyezéséért és természetesen az ő mindennapi figyelmük és munkájuk a sikeres állattenyésztés alapja.

– Szükséges-e nemzetközi beszállítás?

– A saját, illetve az integrált telepeken túl a kapacitáskihasználtsághoz szükséges többi állatot a hazai piacon kívánjuk megvásárolni. Ugyanakkor valószínű, hogy nagy súlyú sertést továbbra is vásárolunk külföldről is.

– Kap-e helyet a mangalica az üzemben?

– Az MCS Zrt. üzeme alkalmas mangalica vágására is, így a szegedi Pick üzemből a mangalica vágása is átkerül a mohácsi üzembe.

– Mire számít a húspiacra gyakorolt hatástól a régiót tekintve, illetve hogy állnak az értékesítési csatornák kiépítésével a nemzetközi piacon?

– A MCS Zrt., illetve a vele stratégiai megállapodás keretei között együttműködő Pick Szeged Zrt. a modern vágóhídnak köszönhetően mindenképpen a jelenleginél hatékonyabban, így versenyképesen fogja előállítani a tőkehúst, ennek eredményeként pedig a két cég együttműködése meghatározó lesz a magyar piacon. Ezt segíti, hogy az üzem képes a legkorszerűbb csomagolási technológiák alkalmazására (pl. védőgázas szeletelt húsok gyártására), így ki tudja elégíteni a kiskereskedelmi láncok igényeit ezen termékkategóriákban is. Ugyanakkor a tőkehús-értékesítésünk növekedését nem csak a hazai piacon várjuk. Az elmúlt évek során sok energiát fektettünk az exportpiacaink fejlesztésére is, és azt reméljük, hogy az új üzem viszonylag hamar megkapja az exportengedélyt a legfontosabb célpiacainkra, hogy minél előbb megkezdhessük a szállítást Mohácsról például Kínába, Japánba, Dél-Koreába.

– Széttagoltság kontra nagyipar – vitatéma az érdekcsoportok között. Hogy látja, hol tartunk ma az európai mérce szerinti nagyvállalati élőállat-termelésben és -feldolgozásban?

– A sertéshúságazatban sikeres európai minták egyértelműen a különböző típusú integrációkon alapulnak. Némileg eltérő jellegű megoldásokkal, de ilyen integrációk tették sikeressé a dán, a holland, a német vagy spanyol sertéságazatot is. Azt kell tisztán látnunk, hogy a világ élelmiszergazdaságában, így a sertéshúságazatban is egyre inkább az jellemző, hogy nem egyes szereplők vagy termékek versenyeznek egymással, hanem jól szervezett, koordinált termékpályák, ahol az együttműködő partnerek jövedelem- és kockázatközösséget is alkotnak. A Bonafarm sertésintegrációja is egy ilyen rendszer, aminek életképességét, sikerességét jól jelzi, hogy folyamatosan képes bővülni, újabb és újabb partnereket bevonni, így növekszik az „integráció” piaci mérete. Erre már csak azért is szükség van, mert a koncentrált kiskereskedelmi láncok igényeinek a kielégítése – az exportpiacokhoz hasonlóan – mindinkább megköveteli azt, hogy a beszállító folyamatosan képes legyen nagyobb mennyiségű árut szállítani. A „piac” által elvárt mennyiség versenyképes előállításához el kell érni egy bizonyos „küszöbméretet”, ami – véleményünk szerint – a sertéságazatban valahol a Bonafarm sertésintegráció jelenlegi méreténél kezdődik. Ez az integráció egyébként európai összehasonlításban nem számít kiemelkedő méretűnek.

– A hazai húsfogyasztás a 80-as, 90-es évekhez viszonyítva 60%-ára csökkent. Ezt hogy kezeli a cégcsoport?

– A sertéshúsfogyasztás valóban jelentősen mérséklődött Magyarországon az elmúlt évtizedekben, de még nagyobb mértékű volt a magyar sertéságazat kibocsátásának csökkenése. Nincs kétségünk ugyanakkor afelől, hogy a versenyképesen előállított, jó minőségű sertéshúsnak lesz piaca a jövőben. A gazdasági fejlődéssel és a reáljövedelmek növekedésével párhuzamosan számolhatunk a hazai fogyasztás némi erősödésére is, de igazán nagy lehetőséget a nemzetközi piacok jelentenek. Minden komolyabb prognózis a fejlődő világ állati eredetű fehérjefogyasztásának jelentős bővülését vetíti előre a következő évtizedekben. A Bonafarm sertésintegrációja a Pick Zrt.-vel és az MCS Zrt.-vel együttműködve, ezen piacok adta lehetőségekkel is kíván élni a jövőben.

agrotrend.hu / GG.

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook