Agrárpiac

Piac

Alig van valódi friss tej a polcokon

Az áruházak polcain alig találunk friss tejet, amelynek öt százalékra csökkentette a kormány a forgalmi adóját. Így nem is csoda, ha a fogyasztók inkább a drágulást tapasztalják a boltokban. – írja a delmagyar.hu.

– Mintha inkább felfelé mentek volna az árak – mustrálgatja bizonytalanul a tejesdobozokat Demeter Lászlóné. – Nem mindegyik lesz olcsóbb? – csodálkozik az asszony, amikor felvilágosítjuk, hogy csak a friss tej forgalmi adója csökkent, tehát elvileg csak az lett olcsóbb.

Fazekas Sándor, az agrártárca vezetője az állami televízió adásában azt hangsúlyozta, hogy az alapvető élelmiszerek, így a tej 18 százalékos áfájának 5 százalékra csökkentésével egy család éves szinten 35-40 ezer forintot takaríthat meg. A friss és nyers tejre vonatkozó kedvezmények egyikét sem érzi azonban a vásárló közvetlenül, hiszen a nyers tejet a feldolgozó veszi meg, a friss tej pedig alig kerül az áruházak polcaira.

A tejfeldolgozók emellett inkább emelik az árakat, mivel azoknak még a kötelező minimálbért és a garantált bérminimumot is ki kell gazdálkodniuk. Így összességében drágul a tej a sokat hirdetett áfacsökkentés ellenére is. Ezt támasztja alá táblázatunk is, amelyben a tavaly decemberi és az idén januári áruházi termékkatalógusok árait hasonlítottuk össze.

Öntsünk tiszta tejet a pohárba

– Az is kérdés, hogy friss tej-e az, amit ezen a néven árulnak. – Mélykúti Tibor, a Csongrád megyei termelőktől is nagy mennyiségű tejet átvevő Alföldtej Kft. ügyvezetője még abban is kételkedik, hogy a Magyar Élelmiszerkönyvben szabályozottak szerint sorolják-e be ezt a terméket, hiszen aszerint a 72 fokon hőkezelt tej kerülhet be a friss tej kategóriába.

 A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke azt magyarázta, hogy a vevők az UHT és ESL tejet vásárolják, a termékek több mint 85 százalékát ezek teszik ki. A maradék 15 százalék forgalmazott friss tejjel kapcsolatban kételkedett a szakember. Kevés helyen kapható a „zacskós" tej, illetve ritkán palackos kiszerelésben is található a polcokon.  A novemberben kiadott áfacsökkentő rendelet mindegyik tejre vonatkozik, ami nem anyatej, nem ESL, illetve UHT eljárással készül. Mélykúti tehát arra utal, hogy a kommunikációban friss tejnek nevezett termék nem minden esetben friss tej a Magyar Élelmiszerkönyv szerint.

 A szakember szerint a „valódi" friss tej tárolására és hűtésére sem a feldolgozók, sem a kereskedelmi láncok nincsenek felkészülve. Magyarul a Magyar Élelmiszerkönyv szerinti friss tejet vagy termelőtől, vagy a termelőtől közvetlenül vásároló kereskedőktől, vendéglátóktól vásárolhatunk. Ezek egy része sem tudja a friss tejre vonatkozó adó csökkentését érvényesíteni.

Kommunikációs blöff

– Nem értik a vevők, hogy miért nem csökkentem az áraimat – magyarázza egy nevét nem vállaló, tejet házhoz szállító szegedi vállalkozó –, hiszen a csapból is az élelmiszerárak csökkentéséről szóló hírek folynak.  Az egész egy kommunikációs blöff – teszi hozzá az asszony. – Nekem emelnem kellett a béreket, nőtt a nyerstej átvételi ára: ezt nem ellensúlyozza a forgalmi adó csökkentése – sorolja a szegedi vállalkozó.

Az előző vállalkozóval ellentétesen azonnal érvényesítette a forgalmi adó csökkentését László Róbert makói tejtermelő. – Hét automatát működtetek Makón, az idén már 19 forinttal olcsóbban vihetik ezekből a tejet a vásárlók.

 Mivel László Róbert nemcsak árulja, hanem meg is termeli a tejet, ezért a nyerstej átvételi árának emelése miatt a bevételei is nőttek, hiszen a tej jelentős részét feldolgozónak adja, csak 15 százalékát tölti az automatákba. Magyarul: a termelő, amennyiben értékesíti is a tejet, akkor érvényesítheti az áfa csökkentését. Másoknak az egyéb kiadások idei növekedése miatt erre nincs lehetőségük.

A nagyok is inkább emelik az árakat

– A 2017-től érvényes bérszabályozási változások is költségnövekedést eredményeznek a feldolgozóknak – válaszolta a lap kérdéseire Gerbrant Redmer de Boer, a Sole-Mizo Zrt. vezérigazgatója –, ami arra kényszeríti a szereplőket, hogy a hatékonyság javítása mellett megkíséreljék értékesítési áraiknak a piac által elfogadható mértékű növelését. A nyerstej árának emelkedése mellett tehát végül ez is a fogyasztói árak növekedését vetíti előre.

agrotrend.hu / delmagyar.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés