Agrárpiac

Piac

Az embargó ellenére dagasztanák az orosz exportot

Több területen is mélyülni készülnek a magyar-orosz kapcsolatok.

Nagy István agrárminiszter szerint Magyarország mezőgazdasága számára kiemelten fontos partner Oroszország. A tárcavezető Moszkvában találkozott Dimitrij Ny. Patrusev mezőgazdasági miniszterrel – derül ki az Agrárminisztérium (AM) közleményéből.


A magyar agrárminiszter lehetőséget lát a tejfeldolgozás területén való együttműködésre is – fotó: AM

Nagy István elmondása szerint az AM célkitűzései között szerepel az embargó feloldásáig, az embargó által nem érintett termékek exportjának fellendítése. A miniszter hangsúlyozta,

a magyar mezőgazdasági vállalatok nem hagyták el az orosz piacot 2017-ben sem, sőt bővítették oroszországi jelenlétüket.

– Az idei év során további magyar vállalatok befektetéseinek és projektjeinek megvalósulására lehet számítani – tette hozzá a tárcavezető.

Kiemelte, hogy Oroszország importkiváltási programjához kapcsolódva Magyarország nyitott a közös vállalatok alapítására,

főként a mezőgazdasági és élelmiszeripari technológiai transzferre és know-how átadására fókuszálva.

Nagy István megjegyezte, hogy nagy lehetőséget lát az együttműködésre a tejfeldolgozás területén is a Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet részvételével, hiszen a tejfeldolgozás az orosz fél számára kiemelkedő ágazat.

A miniszter kiemelte, hogy a magyar állat- és növényegészségügyi hatóságok munkája meghaladja az európai átlag színvonalát.

A magyar élelmiszerlánc-biztonsági stratégiának köszönhetően a magyar feldolgozott termékek magas minőségűek, ezért a prémium élelmiszerek terén lehetőség van a kereskedelmi kapcsolatok élénkítésére.

A miniszter továbbá kérte partnerét, hogy az orosz szakhatóság gyorsítsa meg a jelenleg működő engedélyezési eljárásrendet, amihez a magyar fél minden szükséges segítséget megad.

Oroszország és Magyarország között az agráriumban szoros az együttműködés

  • a vetőmag,
  • a tenyészállat és tenyészbaromfi,
  • a mezőgazdasági technológiák területén.

További cél az együttműködések fejlesztése

  • a kertészeti szaporítónyagok,
  • faiskolák,
  • gyümölcsösök telepítése,
  • virológiai laborok és a növényvédelmi innovációk

területein.

agrotrend.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés