Agrárpiac

Piac

Földlicit Baranyában: százmillió fölötti kikiáltási ár is van

A kárpótlási földárverésekhez képest kisebb érdeklődés mellett indult a licit a baranyai állami földterületek megszerzéséért.

– Hétmillió-egyszázezer először, hétmillió egyszázezer másodszor, hétmillió egyszázezer harmadszor – és már koppant is az árverező kalapácsa a Baranya Megyei Kormányhivatal első földárveréseinek egyikén. Az elégedett tulajdonos – lévén egyedüli licitáló a tételre – kikiáltási áron jutott az öthektáros Beremend-térségi területhez.

Némi meglepetésre az első napon több árverésen is csak egy érdeklődő ült a licitálók számára fenntartott széksorba. Szakértők szerint a jelenség mögött egyáltalán nem az érdektelenség húzódik meg, sokkal inkább annak a lehetősége, hogy az árverések előkészítése során egy-egy térség meghirdetett földterületeiről akár egyeztethettek is a potenciális érdeklődők.

Nem minden tétel ment el azonban alapáron. Már volt egy olyan belvárdgyulai szántó, ahol az öt licitáló a kikiáltási ár másfélszereséig tornázta fel az árat a földért való versengés során.

A baranyai érdeklődés tehát megfelel az országban más körzetekben is tapasztaltaknak.

– Az állam a hazai piaci ár plusz tíz százalék körüli értékre tartja ezeket a földeket, ami nem feltétlenül reális minden tételnél. Hogy mégis van érdeklődés, az annak köszönhető, hogy azok a gazdák, akik eddig haszonbérlői voltak az állami területeknek, mindenképpen szeretnék valahogy visszapótolni a kieső részt. Ez a jelenség legfőképpen azokat a gazdálkodókat érinti, akik állatokat tartanak, és a versenyképes takarmányárakhoz elengedhetetlenül szükséges a saját termesztésű termény – vélekedett lapunk érdeklődésére egy sikeres licitáló.

Az első napon kalapács alá kerülő tételek árai a néhány százezertől a milliós tarifáig terjedtek hektáronként. A földterületek minőségétől és nagyságától függően alakultak a vételárak, a legértékesebb tábla kikiáltási ára 36 millió forint volt. Ahogy azonban a 473 kifüggesztett tétel adatait néztük, messze nem ez a legmagasabb ár, hiszen van olyan tétel, ahol már a kikiáltási ár meghaladja a 100 millió forintot.

A Baranya Megyei Kormányhivatal tájékoztatása szerint a licitre meghirdetett területek a megye minden körzetéből kerültek ki, a legnagyobb számban viszont a Szigetvári járásból találhatók a kifüggesztett listán. Az árverések december 23-ig tartanak a kormányhivatal Pécs, Kodó dűlő 1. alatti épületében.

agrotrend.hu / BAMA

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook