Agrárpiac

Piac

Hajthatja a bioüzemanyag-gyártást az olcsó kukorica

Az alacsony kereslet ellenére felfuthat a bioüzemanyag-gyártás az Európai Unióban. Hazánkban idén 1,52 millió tonna kukoricából készülhet etanol, ami 18 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi mennyiséget.

A bioetanol-termelés felfutására számítanak a szakértők Közép-Európában – derült ki az Agrárgazdasági Kutatóintézet jelentéséből. Ezt mutatja az is, hogy már több cég jelezte: növeli kapacitásait, illetve újraindítja a korábban leállított üzemeit. A bővülés mögött elsősorban az olcsó alapanyag áll, amely csökkenti a termelési költségeket.

Ugyanakkor a növekedés ütemét lassítja, hogy a kereslet nem túl élénk. A három legjelentősebb piacon, Németországban, Nagy-Britanniában és Olaszországban a forgalom stabil vagy enyhén csökkenő, míg jelentősebb emelkedés a kevesebbet fogyasztó Franciaországban, Hollandiában és Spanyolországban várható. A globális piacon ugyanakkor nem számolnak bővülő kereslettel a szakértők. A nemzetközi energiaügynökség közlése szerint a globális ásványolaj-felhasználás a várakozások szerint csak kis mértékben emelkedhet idén, nagyobb forgalombővülést csak Kínában valószínűsítenek.

A nemzetközi gabonaügynökség előrejelzése szerint a világban idén összességében 134 millió tonna kukorica kerülhet a bioetanol-üzemekbe. Tavaly ez a mennyiség 132 millió tonna volt. Az Európai Unióban, a harmadik legnagyobb bioüzemanyag-előállító régióban 4,72 millió köbméter etanolt gyártottak a mögöttünk álló gazdasági évben, ehhez 4,71 millió tonna kukoricát és 3,48 millió tonna búzát, továbbá cukorrépát és egyéb gabonaféléket használtak alapanyagként. A búza ilyen célú felhasználása idén 17,5 százalékkal, 4,23 millió tonnára, míg a kukoricáé 15,1 százalékkal, 5,55 millió tonnára nőhet.

Hazánkban a tavalyi szezonban 1,28 millió tonnából készült, míg ebben a gazdasági évben várhatóan 1,52 millió tonna kukoricából készülhet üzemanyag. Magyarország ezzel az EU legnagyobb kukoricaalapú bioetanol-gyártója.

Az Európai Bizottság november végén nyilvánosságra hozta a Megújuló energia irányelv 2021-től 2030-ig érvényes tervezetét. Bár az unió még nem hozott konkrét döntést a 2020 utáni szabályozás irányairól – egyelőre még a prioritásokat mérlegelik a szakértők –, az már most látható, hogy mérséklik majd az élelmezési célokra is felhasználható növények arányát a termelésben. Az évtized végéig ez a szám még elérheti a 10 százalékot, 2021-től viszont várhatóan már csak hétszázalékos lehet az élelmiszernövények hányada a termékekben.

agrotrend.hu / magyaridok.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés