Agrárpiac

Piac

Ismét tárt karokkal várták a magyar termékeket Kazahsztánban

Tárt karokkal fogadták a szakmai látogatók és az érdeklődők a magyar termékeket az idei, huszadik alkalommal megrendezett „World Food Kazakhstan”-on, amely Közép-Ázsia egyik legnagyobb élelmiszeripari kiállítása. Az Agrármarketing Centrum (AMC) közösségi standját évről évre – szinte már hagyományként – nagy érdeklődés övezi.

A magyar standon olyan termékekkel ismerkedhettek meg a vendégek, mint a gyümölcslevek, befõttek, tejtermékek, italporok, vetõmagok, gluténmentes árucikkek, illetve a kiváló minõségû húskészítmények, nagyon kedvelt és sikeres kolbászok és szalámik – tájékoztatott közleményében az AMC.

fotó:AMC

Az Agrármarketing Centrum rendszeres résztvevõje a kiállításnak, immár negyedik alkalommal volt jelen a rendezvényen. Az AMC idén 7 kiállítónak tette lehetõvé a megjelenést a magyar közösségi standon, akik 63 négyzetméteren mutathatták be portékáikat.

Mivel szakmai rendezvényrõl van szó,

olyan cégek vettek részt az eseményen, amelyek importõrt, forgalmazót keresnek a kazah, közép-ázsiai piacon, illetve a már meglévõ kapcsolataikon keresztül az értékesítésüket kívánják bõvíteni.

A kiállítók – az elmúlt évhez hasonlóan – idén is B2B találkozókon vehették fel a kapcsolatot a helyi kis- és nagykereskedõ cégek képviselõivel.

A „World Food Kazakhstan”-on idén 36 országból 465 kiállító vett részt, több mint 5 ezer szakmai látogatóval, köztük jelentõs számban kazah, üzbég és kirgiz élelmiszer- és italgyártók, importõrök, disztribútorok, nagy- és kiskereskedõk, döntéshozó vásárlók, illetve éttermek képviselõi.

A vásáron lehetõség nyílt az új fogyasztási cikkek, élelmiszer termékek bemutatására, kóstoltatására. A kiállításon való megjelenéssel esély adódik nem csak Kazahsztánba, hanem közép-ázsiai térség országaiba történõ bejutásra, új értékesítési csatornák kialakítására.

agrotrend.hu / AMC

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook