Agrárpiac

Piac

Már több mint 20 ezer hektár állami földet értékesítettek

A földárverések keretében már több mint 20 ezer hektár állami földet értékesítettek – mondta el a Földművelésügyi Minisztérium (FM) állami földekért felelős államtitkára.

Bitay Márton Örs kifejtette: Magyarországon a termőföld ára nagyon magas, ezért is volt fontos, hogy a kormány a földértékesítési program mögé tegyen egy hitelprogramot, amelynek segítségével minden természetes személy maximum 300 millió forintig vehet fel közel 2 százalékos kamatozású hitelt. Újabb hitelkereteket kell majd biztosítani a gazdák számára, ugyanis jelentős az érdeklődés az említett hitelkonstrukció iránt – tette hozzá. 

Az államtitkár arra is rámutatott, hogy a földértékesítésbe bevont állami szántóföldek nagy része olyan terület, ahol a korábban kötött haszonbérleti szerződés egy, kettő vagy 5-10 éven belül lejár. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a gazdák több olyan földterületre is sikeresen licitáltak, amelyeknek a haszonbérleti szerződése csak 2051-ben jár le. 

A külföldiek esetleges földvásárlási lehetősége miatt hangsúlyozta: a földforgalmi törvény pontosan szabályozza, hogy csak helyben lakó földművesek tudnak földet vásárolni.

agrotrend.hu / mti

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook