Agrárpiac

Piac

Mégsem olyan biztos a Fülöp-szigeteki húsexport sorsa?

Nagyon örülök, ha megkapjuk ezt a lehetőséget, de hivatalos információ még nem jutott el hozzánk erről – mondta a Magyar Nemzetnek Prohászka Balázs, Magyarország egyik legnagyobb húsfeldolgozója, a kaposvári Kométa 99 Zrt. ügyvezető igazgatóhelyettese a napokban beharangozott Fülöp-szigeteki húsexport-lehetőségek kapcsán. Hasonlóképpen nyilatkozott egy másik érintett cég, a kisvárdai baromfi-feldolgozó Master Good Kft. tulajdonosa, ifjabb Bárány László, ahogyan a harmadik érintett társaság, a nyírbátori Gastor Baromfi Kft. eszközeit megvásárló Szabó Miklós is.

De nemcsak az érintett cégek tapogatóznak a sötétben, hanem kormányzati berkekben is érthetetlen titkolózás övezi a kiszállítási lehetőségeket. A Magyar Nemzettel például több megkeresést követően a mai napig nem közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM), hogy mely cégekről is van szó. Talán ez is oka annak, hogy sokan azt hiszik: a kormány „már megint a haveroknak” intézett üzletet, pedig – úgy tűnik – ezúttal nem így van. Azt persze, hogy megindulhat a magyar húsexport a Fülöp-szigetekre, a külgazdasági és külügyminiszter jelentette be egy manilai üzleti fórumon, ahol először említette meg azt is, hogy az exportengedélyt három cég kapta meg. Szijjártó Péter szerint ez jelentős lökést fog adni a Fülöp-szigetekre irányuló magyar agrárexportnak.

A Kométa 99 ügyvezető igazgatóhelyettese a laptól értesült arról, hogy cége, valamint a Master Good és a Gastor Baromfi is érintett. Prohászka Balázs emlékeztetett arra, hogy korábban már kérvényezték az exportlehetőséget a Fülöp-szigetekre, ahogyan más távol-keleti országokba is. Így például Tajvanba, Hongkongba, Vietnamba, Dél-Koreába és Japánba már szállítanak, most éppen a kínai engedélyt várják. A közhiedelemmel ellentétben a térségbe még sertéshúst is érdemes szállítani, főként oda, ahol nem mohamedánok, hanem például buddhisták élnek. A Fülöp-szigeteken a toka például jó exportcikk. A térségben jó árat fizetnek, ugyanakkor magasak a minőségi igények, s keresik a GMO-mentes sertéshúst.

Ifjabb Bárány László is emlékeztetett arra, hogy három éve lehetett jelentkezni a Fülöp-szigeteki exportengedélyért, és akkor jártak Magyarországon az ottani élelmiszer-biztonsági hatósági emberek, akik „nagyon alapos, inkább kötekedő stílusú auditot végeztek”. Azóta azonban nem volt fejlemény az ügyben, a Master Good Kft.-nél már úgy gondolták, nem is lesz az egészből semmi. Meglepetésként érte tehát őket az az információ, miszerint a Fülöp-szigeteki fél két és fél hónapja jelentkezett a magyar állategészségügyi hatóságnál, és hiánypótlásként még kért néhány dokumentumot. Az anyagokat odaadták, de hivatalosan a mai napig nem értesültek a vizsgálatról. A miniszter bejelentése után azonban akadt néhány érdeklődő a Fülöp-szigetekről, akik elmondták nekik, hogy rajta vannak az exportlistán. Mint hozzátette: örülnének persze, ha tudnának szállítani, nem utolsósorban a néhány termékkörnél elérhető jó árak miatt. A lehetőség azonban egyelőre virtuális: amíg a madárinfluenza miatti zárlat érvényben van, addig Magyarországról nem is szállíthatunk oda baromfihúst.

agrotrend.hu / mno.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook