Agrárpiac

Piac

Merre mozdul a búza ára?

Megjelentek az első, 2017/2018. gazdasági évi globális búzatermésről szóló előrejelzések.

A franciaországi Tallage piacelemző vállalat már 2017 januárjában közzétette várakozásait (723,3 millió tonna), amely márciusban 719,8 millió tonnára változott. Ez az egy évvel korábbi eredményt 1 százalékkal múlná alul. A Nemzetközi Gabonatanács (IGC) durumbúzával együtt 735 millió tonna termést, az előző szezonban betakarítottnál 2,5 százalékkal kevesebbet tartott valószínűnek 2017. március végén.

A két piacelemző műhely véleménye egyezik abban, hogy a termelés az Európai Unióban nőhet, ellenben a fekete-tengeri térségben és az USA-ban csökkenhet. Az Amerikai Egyesült Államokban 20 százalék körüli terméscsökkenés (50-52 millió tonnára) sem elképzelhetetlen a szakértők szerint, tekintve, hogy az USA agrárminisztériumának (USDA) adatai szerint a búza teljes termőterülete 1919 óta ebben a szezonban a legkisebb, 18,7 millió hektár. A nemzetközi piacon mértékadó USDA első globális búzatermésre vonatkozó projekcióját május elején jelenteti meg, amely meghatározó lehet a nemzetközi árak alakulása szempontjából is.

Addig számottevő változás nem valószínű a búza jegyzésében a chicagói árutőzsdén (CME/CBOT). A termény legközelebbi lejáratra szóló jegyzése 155 dollár (USD)/tonna környékén stabilizálódott március utolsó és április első felében. A párizsi árutőzsdén (Euronext/MATIF) folyamatosan ereszkedik a búza fronthavi jegyzése, április első hetében 163 euró/tonnáig gyengült, amiben szerepe van az egyelőre még jó terméskilátásoknak is. A kora tavaszi időjárás Európa-szerte kedvezett a növény fejlődésének, a lokálisan jelentkező csapadékhiány ellenére. A még mindig korai előrejelzések szerint durumbúzával együtt 150 millió tonna lehet az idei uniós búzatermés. Magyarországon hivatalos adatok még nem állnak rendelkezésre a 2017. évi termelést illetően, ugyanakkor a Tallage szakértői a termőterület zsugorodása és a hozam gyengülése miatt 4,6 millió tonna (–15 százalék) búza betakarítását valószínűsítik.

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) adatai szerint a vetések 83 százaléka volt jó/közepes állapotban 2017. április 5-én (2016. április 1-jén 86 százalék). Magyarországon a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) árupiaci szekciójában a malmi búza májusi tőzsdei elszámolóára továbbra is 46-47 ezer forint/tonna között stagnált. A takarmánybúzára április elején sem érkezett vételi vagy eladási ajánlat, a kereskedése 2016. december 1. óta szünetel. A fizikai piacon átlagosan 43-44 ezer forint/tonna körül mozgott az étkezési búza áfa és szállítási költség nélküli termelői ára március utolsó hetében az AKI PÁIR adatai szerint, ez 1 százalékkal múlta alul az egy évvel korábbi árszintet.

agrotrend.hu / AKI

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook